Bihar hírei

2015.09.10. 12:08

Vizsgaközpont és új szakok a főgimnáziumban

Számítógépes (ECDL) vizsgaközpont lett az érmihályfalvi középiskola, mely új szakok indítására is engedélyt kapott a 2016-ben induló tanévre. Zeffer Tímea igazgatónőt kérdeztük a részletekről.

Számítógépes (ECDL) vizsgaközpont lett az érmihályfalvi középiskola, mely új szakok indítására is engedélyt kapott a 2016-ben induló tanévre. Zeffer Tímea igazgatónőt kérdeztük a részletekről.

A napokban beszélgettünk Zeffer Tímea igazgatónővel arról, hogy miként készültek fel az érmihályfalvi Mezőgazdasági Főgimnáziumban az új tanévre. Ennek kapcsán került szóba, hogy az iskola megszerezte az ECDL (European Computer Driving Licence - Európai Számítógép-használói Jogosítvány) vizsgaközpont státuszt. Az igazgatónő elmondta: ő és Crăciun Călin kollégája még nyár elején szerezte meg a jogot, ami által az említett vizsgák lebonyolítói lehetnek. De miről is van szó? A helyi iskola diákjai, alkalmazottai, továbbá a környékbeli települések pedagógusai (óvónők, tanítónők, tanárok) vizsgázhatnak számítógép-felhasználói ismereteikből, az úgynevezett informatikai írástudásukról szerezve Európa-szerte elismert oklevelet. Az eljárás menete: a vizsgázó megvásárolja a vizsgázási jogot, ami attól függetlenül, hogy hol, mikor és hány tárgyból vizsgázik, egy életre érvényes (korábban 3 évig volt az). A továbbiakban a vizsgázó eldöntheti, hogy melyik ECDL-központban (az országban bárhol) és mikor akar vizsgázni a 6 modulból (számítógép használat, on-line eszközök, szövegszerkesztés, táblázatkészítés, adatkezelés, power-pointos prezentáció), amit egyben vagy egyenként is megtehet. Ezeknek külön-külön is díjuk van, amit sikertelen próbálkozás esetén újra fizetni kell.

Új szakok

A vizsga - hogyan másként - interneten zajlik, a világháló köti össze a vizsgaközpontot Bukaresttel, a lebonyolítás a román mellett történhet angol és magyar nyelven is. Akit érdekel a lehetőség, a 0748-563121-es telefonszámon kaphat további információt.

Zeffer Tímeától megtudtuk meg, hogy az iskola megkapta az engedélyt, hogy a 2016-2017-es évben újabb profilú szakiskolai osztályokat indítson. Hozzátette: ezeket az után kérték, hogy érdeklődtek potenciális munkaadóknál, mire lehet esetleg szükség. Így került a képbe a felszolgálók-szakácsok illetve a bőrt vagy az azt helyettesítő anyagokat megmunkálók képzése (ezek 3 év időtartalmúak), továbbá a növényvédelmi technikus képzés 5. szintje, melyre a posztlíceális oktatásban kerül majd sor.

Rencz Csaba

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!