2015.11.05. 16:47
Hisznek egy jobb Európában
Öt ország iskolái működnek együtt abban az Erasmus-pályázatban, melynek egyik részese az érmihályfalvi Mezőgazdasági Főgimnázium, s melynek címe: Hiszünk egy jobb Európában.
Öt ország iskolái működnek együtt abban az Erasmus-pályázatban, melynek egyik részese az érmihályfalvi Mezőgazdasági Főgimnázium, s melynek címe: Hiszünk egy jobb Európában.
Érintőlegesen már említést tettük a tanévkezdést megelőző beszélgetésünkkor Zeffer Tímea igazgatónővel arról, hogy az érmihályfalvi Mezőgazdasági Főgimnázium több pályázatnak is részese. Ezek egyike az az Erasmus K2 projekt, melynek helyi szintű nyitókonferenciáját a napokban tartották meg a Gödör rendezvényházban. Mint az igazgatónőtől megtudtuk, a pályázat címe: Hiszünk egy jobb Európában (We believe in a better Europe), és ennek keretében horvát, görög, lengyel és francia iskolákkal működnek együtt. A pályázat a víz-, hulladék- és energiagazdálkodás témakörei köré csoportosul, minden ország tanintézménye maga választ ezek közül magának.
Együttműködnek
Az érmihályfalviak a vizet választották, a partnerséget velük pedig elfogadta a Körösök Vízügyi Igazgatósága, melynek képviseletében Anca Mihoc szóvivő volt jelen a konferencián. Utóbbi a diákoknak bemutatta az intézményt, részletezve a folyóvizek szabályozási munkáiban, a vízminőség ellenőrzésében végzett tevékenységeket, az ezekhez felhasznált felszereléseiket. "Legyünk kollégák" - ajánlott segítséget a diákoknak a projekt feladatainak kivitelezésében. Gratulált az iskolának a projekthez Nyakó József polgármester, kiemelve, hogy a diákoknak alkalmuk lesz külföldön is tapasztalatokat szerezni. Tudniillik az iskolák a 2015-2018 között zajló projekt során látogatást is tesznek egymásnál. Mint megtudtuk az alkalmanként 6 fős delegációkat 2 tanár és 4 diák alkotja majd, országonként más-más összetételben, hogy minél többen jussanak el a célországokba.
Rencz Csaba