2020.09.10. 09:45
Itthon marasztalni a fiatalokat
Ciucur Losonczi Antonius
Negyedik mandátumára pályázik ÉrszÅ‘llÅ‘s jelenlegi polgármestere, Beke László, aki ezt megelÅ‘zÅ‘en alpolgármesteri tisztséget is betöltött 2004 és 2008 között. A Fekete Sas-palotában tartott tegnapi sajtótájékoztatóján felidézte, hogy igyekeztek minden középület rendbe tenni, felújÃtani. Óvodát és after schoolt épÃtettek, renoválták az iskolát és a kultúrházat, utakat aszfaltoztak és bevezették a vÃzhálózatot minden faluba. Csatornarendszert hoztak létre mind a községközpontban, mind Szolnokházán. Ravatalozókat és kápolnákat is avattak, illetve éppen a napokban lett átadva a polgármesteri hivatal új székhelye. Erre nagy szükség volt, hiszen eddig egy régi, több mint százéves ingatlanban működött az intézmény. A befektetés önerÅ‘bÅ‘l, valamint az RMDSZ által vezetett megyei tanács támogatásával valósult meg.
A terveik közt szerepel a mellékutcák járdáinak javÃtása, rekonstrukciója – tudtuk még meg. Egy másik fontos beruházás a gáz bevezetése volna, emiatt is csatlakoztak az e célból több helyhatóság által alapÃtott térségi fejlesztési egyesülethez (ADI). Arról is beszélt a polgármesterjelölt: mivel az ottani vÃz minÅ‘sége talán a legjobb a megyében, ezért egy pályázattal arra készülnek, hogy Å‘k biztosÃtsák ezt a szolgáltatást az Érmellék egy részén. KorszerűsÃtették a közvilágÃtást, LED-es égÅ‘kre cserélve a régieket, valamint a mezÅ‘gazdasági utakat is igyekeznek leaszfaltozni.
Kitűnő kapcsolatot ápolnak az egyházakkal: Érszőllős község körülbelül 75–80 százaléka református vallású, nekik szépen rendbe tett templomaik vannak Szőllősön és Szolnokházán, illetve figyelemre méltó a baptista imaház is, mely az önkormányzat és a megyei tanács támogatásával újult meg.
Otthon szeretnék marasztalni a fiatalokat, ezért házhelyeket biztosÃtanak a számukra. Bár a procedúra a járvány miatt elhúzódik, valószÃnűleg egy külön negyede lesz az igénylÅ‘knek. Ugyanakkor Å‘sztÅ‘l napközis program indul az óvodában ÉrszÅ‘llÅ‘sön, tehermentesÃtve a dolgozó szülÅ‘ket.