Borsod-Abaúj-Zemplén

2008.07.31. 11:07

Kézzel arattak-csépeltek Szögligeten

<p>Szögliget - A Gömör-Tornai fesztivál rendezvénysorozatban szögligeti napra várták az érdeklődőket. A program keretében az önkormányzati Tájház, Burinda Tamás aszalója és Pista bácsi tájháza egész nap a látogathatók rendelkezésére állt.</p>

Miközben kóstoló keretében bemutatták a helyi termékeket. Óránként indították a szádvári túrát és a római katolikus templomban ökomenikus istentiszteletet tartottak.

Muzeális gépekkel

A község főterén Tóthné Mihalik Katalin polgármester köszöntötte a töbszáz érdeklődőt, valamint Gúr Nándor (MSZP) országgyűlési képviselőt és Szaniszló János kistérségi elnököt. A helyi óvodások előadásával kezdődött a kultúrális program, szendrői néptáncosok követték őket, majd a fiatalok előadása szórakoztatta a közönséget. A nap is kisütött, amikor megkezdődött az Arató-cséplő előadás a szögligeti Hagyományőrző Pávakör közreműködésével. A fenés érces hangja után a kaszasuhintással megkezdődött a kézi aratás, a marokszedő asszonyok kévéket, majd kereszteket készítettek. Ömlött az újbúza a zsákokba, ügyes asszonyok kaparták a pejvát, rakták az illatos szalmát. A lisztből a kemencében sülöttek kenyér és lángost. Az új kenyeret a római katolikus plébános és a református tiszteletes szentelte és áldotta meg, a major tulajdonosa Nyárádi Attilla pedig megszegte és a vendégeket kínálta.  

Muzeális

Az aratáson felzúgott az ötvenöt esztendős Hoffer traktor motorja és a hatvan éves, darabokból összerakott cséplőgép is. Helyiek és a vendégek is mindkettő csodájára jártak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!