2009.08.26. 15:36
Madonna koncertje forgalmat bénít Bukarestben

Nemzetközi csúcstalálkozókat
megszégyenítő felhajtással
készítik elő Madonna szerda esti
bukaresti koncertjét, a főváros
közlekedése ebből az alkalomból
szinte teljesen megbénul.

A világhírű amerikai
énekesnő Belgrádból
érkezett repülővel, ahol
televíziós kamerák és
fényképezőgépek tucatjai
próbálták elkapni a nagy
pillanatot, a rock istennőjének
román földre lépését.
Sokat nem láthattak ugyan, hiszen Madonna
kendőbe bugyolálva jött le a
gép lépcsőjén, és
ült be rögtön a rá
váró gépkocsiba.
Következésképpen a romániai
híradásokban Madonna nem
volt látható, csak a riporterek
számoltak be arról, hogy a sztár
miként érkezett a
kísérő konvojjal a Bukarest
központjában lévő öt
csillagos Radisson SAS szállodába. Ott
sem sikerült azonban "tetten érni", mivel a
hátsó bejáraton ment be a
rajongók és
újságírók őszinte
bánatára. Azt sem lehet igazán
tudni, hogy melyik szobában helyezték el
a rock csillagát. Állítólag
nem igényelt különleges
lakrészt, de a román sajtó tudni
véli, hogy mégis csak a királyi
apartmanban rendezkedett be, ahol egy szoba ötezer
euróba kerül egy éjszakára. A
színpad mögötti kulisszákban,
ahol a díva a koncert előtt és annak
szüneteiben tartózkodik majd, ugyancsak
kényeztetésre alkalmas módon
rendezték be a helyiségeket.
Például az öltözők, a
pihenőszobák plafonját fehér
selyemmel vonták be, mi több, a
különlegesen átalakított
részlegben masszázsszalont,
vízmasszázskabint és
edzőtermet is felszereltek a népes
kísérősereg számára.
A bukarestiek a tavaly tavasszal rendezett
NATO-csúcs napjait vélik
átélni most, igaz, csupán egy
napra. Madonna ugyanis éppen az akkori
csúcstalálkozó színhelye -
a világ egyik legnagyobb
építményének
számító parlamenti palota -
közelében, a hatalmas
kiterjedésű Izvor parkban lép fel. A
biztonsági intézkedések is
élénken emlékeztetnek az egykori
NATO-csúcs idejére. A koncert ugyanis
körülbelül négyezer fős
stábot mozgósít, amelyben
őrök, rohammentősök,
sofőrök egyaránt részt vesznek.
A környéket már nap közben
lezárják a
gépjárműforgalom előtt, a
csendőrök szigorú
ellenőrzéseket végeznek a
közeli útszakaszokon. A biztonság
érdekében közel ezer csendőrt
és háromszáz rendőrt vetnek
be, köztük lesznek kutyás
járőrök és a
közönség soraiban
megbúvó ügynökök is. Egy
őrző-védő cég 400
alkalmazottja is a helyszínen tartózkodik
majd. A popdíva koncertjére
előreláthatóan
körülbelül 70 ezer néző lesz
kíváncsi, de a hatóságok
arra számítanak, hogy további 80
ezer érdeklődő fogja hallgatni a
parkot övező épületekből
vagy a közeli utcákból a
zenét. A
jegyeladásokból az
énekesnő 4 millió eurós
bevételre tehet szert.