ERDON Helyi hírek

2008.05.19. 13:34

Viharkárok, tűzesetek, kidőlt antenna

<p>Bihar megye - Mozgalmas vasárnapjuk volt a Crisana sürgősségi felügyelet egységeiben ügyeletes lánglovagoknak, összesen tíz esetben kérték a kiszállásukat és segítségüket a rászorultak.</p>

A vasárnapi esti viharos szél, villámlással és mennydörgéssel kísért kiadós eső okozott pár kellemetlenséget Nagyváradon és a megyében. A sürgősségi felügyelet munkatársait többször, több helyszínre is riasztották, hogy eltüntessék a majd fél órát tartó ítéletídő nyomait, derült ki az intézmény sajtóközleményéből. Az aszfaltra dőlt fák miatt útakadály keletkezett a 19-es, 79-es országutakon, Almamezőnél is a szél által kicsavart fákat kellett eltávolítani a forgalom útjából, akárcsak az E671-es útról, Mihályfalvánál. Nagyvárad központjában a Kossuth utcai parkolóban felállított Vöröskersztes sátrat kapta fel a szél, és a Körösbe röpítette. A helyszínre érkezett lánglovagoknak 20 percükbe tellett, míg kihalászták, s a partra hoztá. A nagyváradi 2-es számú tűzoltóalakulat egységének két villámlás okozta tűzesethez kellett kiszállniuk az est folyamán, a váradi Viilor és Cercului utcákba. Személyi sérülés egyik esetben sem történt, de a lángba borult két házban 4 illetve 6 és fél ezer lejes anyagi kár keletkezett, a tetőzetük, elektromos vezetékek, ajtók, ablakok váltak a tűz martalékává, mire a lánglovagok végeztek az oltással.

Lakástüzek

Vasárnap hajnali negyed négy tájban egy ácseszközöket gyártó műhelybe riasztották a 2-es számú tűzoltóalakulat legénységét, a meghibásodott világítóberendezés miatt keletkezett tűz ott. A tető 60 négyzetméteren leégett, hamuvá vált a szigetelés is, az elektromos vezetékek, s 3 köbméter faanyag. A kár összértékét 15 ezer lejre becsülték. Személyi sérülés nem történt.

Két lakástűz is volt vasárnap Váradon, egyik a Liszt Ferenc, a másik az Onisifor Ghibu utcában. Mindkét esetben a konyhában felügyelet nélkül hagyott tűzhely miatt keletkezett a baj, de az ablakon kiáramló füstöt észlelő szomszédok szemfülességének, s a tűzoltók gyorsaságának köszönhetően egyik esetben sem keltkezett jelentős anyagi kár, és senki nem sérült meg.

Kidőlt az antenna

Délelőtt 11 óra tájban két tűzoltó s egy speciális rohamegység vonult ki a Graurilor utcába, a Gomba feljáróhoz, ahol két 30 méter magas fém antenna tartó oszlop lazult meg, s dőlt ki félig ezáltal a relé, óriási veszélyt jelentve az arrajárókra. Délután négy óra lett, mire elhárították a veszélyt, s biztonságban a földre borították a berendezést. A rendőrség bűnügyi részlege is kint volt a helyszínen, s kiderült, hogy az antenna magánterületen áll. Délután jelentkezett a történtekérrt felelős személy a hatóságnál, egy váradi nő, M. N. S., aki tudatta: egy terepjáróval forgolódva nekiment a tartóhuzalnak, s akkor lazult ki a szerkezet. Az ügyben folytatódik a rendőrségi vizsgálat, tudatta az intézmén sajtószóvívője.

Zámbó Sipos Mónika

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!