2008.12.01. 17:04
Ahol a szeretet uralkodik
<p>Nagykároly - Az elmúlt hétvégén két napon keresztül bárki betekintést nyerhetett a nagykárolyi piarista nővérek és gyermekeik életébe.</p>
Mosolygó arccal és csillogó tekintettel nyitottak ajtót a vendégeknek a nagykárolyi piarista nővérek gyermekei, azok a fiatalok, akiknek nevelését és sorsának alakulását Tünde és Jutka nővér segíti. Minden évben, november végén - december elején megnyílnak a rendház kapui és ilyenkor két napon keresztül bárki betekintést nyerhet a nővérek és lányaik mindennapi életébe. Idén sem történt mindez másképp: szombaton és vasárnap délelőtt 9 és este tíz óra között várták a látogatókat nagy szeretettel a nyílt napokra ugyanúgy, mint az erre az alkalomra összeállított Adventi – Karácsonyi Kiállítással egybekötött vásárra. A karácsonyi hangulatot árasztó kiegészítőket a gyerekek készítették, a nővérek segítségével.
Készülnek az ünnepekre
Tünde nővér elmondta, a gyerekek lázasan készülnek a Karácsonyra, de természetesen a közelgő Mikulás érkezése is nagy izgalomban tartja őket. Már készülnek a levelek, amelyek az ajándékokkal kapcsolatos kívánságlistákat tartalmazzák. „Természetesen mindenki kap ajándékot, karácsonykor pedig kántálni megyünk a gyerekekkel. S amíg mi távol vagyunk, az angyalkák feldíszítik a karácsonyfát. Ez nemcsak a kisebbek, de még nagyobb gyermekeink szemébe is könnyeket csal.”- mondta. Nem az ajándékok értéke a fő szempont ilyenkor, hanem az, hogy mindenki érezze, mennyire jó érzés ajándékot kapni. Ami minden évben elmaradhatatlan: mindenki kap egy könyvet, hiszen az lelki és szellemi fejlődésüknek egyaránt fontos. A nagykárolyi piarista nővéreknél 17 gyermek nevelkedik. A legkisebbik 3,5 éves, a legnagyobb 17. Többen is lehetnének, mert sajnos igény van rá, azonban férőhelyeik száma korlátozott, ezért többeket vissza kellett utasítaniuk, mondta Tünde nővér.