2009.01.02. 13:15
Óévbúcsúztató néptáncgála
<p>Nagyvárad - December 30-án, kedden délután a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) óévbúcsúztató néptáncgálát szervezett az Ady Endre Líceum dísztermében. A Görböc és a Nyíló Akác néptánccsoportok léptek fel.</p>
A Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) az óesztendő utolsó előtti napján évbúcsúztató néptáncgálát szervezett az Ady Endre Középiskola dísztermében. A mulatság immáron harmadjára került megrendezésre és az előző alkalmakhoz hasonlóan most is sok érdeklődőt vonzott. Az ünnepi hangulatról és a meleg fogadtatásról a fellépők mellett a tea, a zsíros kenyér és a forralt bor gondoskodott. Az előzetes programban ugyan három együttesnek az előadása szerepelt, azonban obiektív okok miatt az érsemjéni Ezüstperje lemondta a szereplést, így végül a micskei Görböc és az érmihályfalvi Nyíló Akác néptánccsoportok léptek színpadra. A micskei Görböc Néptánccsoport 1987-ben alakult. Nevét 1992-ben kapta, a helyi dűlőről. A Berettyómente egyik legjelentősebb kulturális hírnöke. Érdekesség, hogy a csapatban több generáció képviselteti magát, és lép fel együtt.
Látványos produkciók
A Hodgyai Edit és Erdei Sándor által irányított együttes tagjainak a tehetségét az évek során számos díjjal jutalmazták, látványos produkcióik számos bel- és külföldi településen nagy sikert arattak. Hasonlóan történt a keddi néptáncgálán is, melyen a micskeiek gyímesi, lőrincrévi és szilágysági táncokat mutattak be a jelenlevőknek.
A Nyiló Akác Néptáncegyüttes tagjai, népdalénekesei Érmihályfalva legfontosabb kulturális nagykövetei. Először 1986. december 29-én mutatkoztak be, a helyi közönség előtt. A csoport koreográfusa és vezetője Borbély-Simon Csaba, az együttes célja pedig a hagyományőrzés, a nemzeti kultúra ápolása és terjesztése. A Nyiló Akác nevet 1988-ban vették fel, utalva ezzel a régió jellegzetes fafajtájára. A szerény kezdeményezés máig tartó sikeres éveket eredményezett. Az óévbúcsúztató gálán szatmári és mezőségi táncokkal örvendeztették meg az egybegyűlteket, illetve az Emlékezés című táncjátékukat is bemutatták.
Ciucur-Losonczi Antonius