2009.03.24. 14:34
Műemléképületek felújítása

Nagyvárad - Keddi
tájékoztatóján Biró
Rozália alpolgármester bejelentette: a helyi
költségvetés-tervezetben négy
műemléképület
felújítására vannak
elkülönítve részösszegek,
ingatlanonként 2,5 millió lej.

Biró Rozália alpolgármester
kedden bejelentette: a helyi
költségvetés-tervezetben négy
nagyváradi műemléképület
felújítására vannak
elkülönítve részösszegek,
a neológ zsinagóga, a
Moskovits-palota, a Darvas-Laroche
Ház és a Füchsl-palota
rendbetételére
ingatlanonként 2,5 millió lejt
szánnak. Az RMDSZ-frakció arra
törekszik, hogy a tender kiírásakor
szigorítsanak a
pályázási feltételeken
annak érdekében, hogy a
hatástanulmány
elkészítését, a
tervezést és kivitelezést
lehetőleg ugyanannak a cégnek
itéljék oda. Más városbeli
példát szem előtt tartva ugyanakkor
egy olyan, a polgármesteri hivatal által
finanszírozott alapítvány
létrehozását
fontolgatják, melynek az
önkormányzat, az ingatlanok
társtulajdonosai és bérlői
lennének a tagjai. Az ötlet
állítólag Ilie Bolojan
polgármester tetszését is
elnyerte.
Az elöljáró hangsúlyozta:
minden egyes műemléképület
esetében külön megoldásban
gondolkodnak. Egy erre szakosodott
városházi bizottság tagjai
már tárgyaltak az ingatlanok
tulajdonosaival és bérlőivel,
akiknek a döntő többsége
beleegyezett abba, hogy részt vállaljon a
felújítási
munkálatokból. A büdzsé
elfogadása után közvitát
szerveznek az ügyben, hogy a
versenytárgyalást követő
renoválási munkálatok még
az idén elkezdődhessenek.
Ciucur-Losonczi Antonius