2009.04.26. 10:36
Csábító elnöki szirénhangok

Kolozsvár- Szombaton a kolozsvári
Diákművelődési Házban
került sor az RMDSZ kilencedik kongresszusára.
Az eseményen jelen volt és felszólalt
Traian Băsescu államfő és Emil Boc
miniszterelnök is.

Az RMDSZ kilencedik kongresszusát megtisztelte
jelenlétével Traian Băsescu
államfő is, aki bizonyára a
közelgő választásokra
való tekintettel ezúttal
szirénhangon üzent a
romániai magyar közösségnek,
megfeledkezve arról, hogy nemrég
élesen elutasÃtotta a területi
automónia igényeket és
tulajdonképpen megakadályozta
Sólyom László
repülőgépének
marosvásárhelyi landolását.
Köszönetet mondott például az
RMDSZ-nek, amiért egyensúlyt
teremtett a hazai politikai életben,
és hozzájárult ahhoz, hogy a
többségi nemzet jobban meg tudja
érteni a kisebbségben élők
problémáit. "Önök
nélkül valószÃnűleg
többet hibáztunk volna", fogalmazott, majd
hozzátette: sajnálja, hogy az
RMDSZ már nincs hatalmon, de a
választások után
másképp alakultak a viszonyok. Az
elnök kifejtette: a helyi
közigazgatási autonómia
és a decentralizáció
növelésének a hÃve, azonban
csakis olyan eszközökkel, melyek nem
alkotmányellenesek, mert "az extrém
megközelÃtések" csak
lassÃtanák a folyamatot.
Kulturális autonómia
Eddigi megnyilvánulásainak
némiképp ellentmondva, Traian
Băsescu kijelentette: reméli, hogy a
parlamentben megszavazzák majd a
kulturális autonómia
törvényét, mert a
kisebbségek gazdagÃtani és
szÃnesÃteni tudják egy
ország kulturáját,
hozzájárulnak ennek
megőrzéséhez és az
interetnikai kapcsolatok
kiszélesÃtéséhez. Az
államfő a Hargita és Kovászna
megyei magyarok helyzetéről is
szólt, megitélésében
kiemelt figyelmet kellene fordÃtani arra, hogy
az ott élő magyar diákok
megtanuljanak románul, mert Ãgy több
esélyük lesz a
boldogulásra.
Emil Boc miniszterelnökként
és a Demokrata-Liberális Párt
(PD-L) vezetőjeként szólt az
egybegyűltekhez. AfelÅ‘l biztosÃtotta a
jelenlevőket, hogy a pénzalapok
szétosztásakor a kormány nem fog
etnikai diszkriminációt alkalmazni.
Szerinte szükség van az RMDSZ-re ahhoz,
hogy folytatódni tudjon Románia
korszerűsÃtése, ezért korrekt
partnerséget igért az ellenzékben
levő alakulatnak. A kormányfő
ugyanakkor leszögezte: a
decentralizációt
végig kell vinni, és
hasonlóan fontos, hogy az állami
alkalmazottak egységes
bérezésére vonatkozó
jogszabály és az új
nyugdÃjtörvény is bevezetésre
kerüljön.
Ciucur Losonczi Antonius
Kapcsolódó cikk:
kongresszusa