2009.10.29. 12:43
Animáció: fantázia, művészet és technológia

Nagyvárad - Szerdán kezdődött
és pénteken este zárul a II. Metrion
Animációs Filmfesztivál (MAFF)
Nagyváradon. A vetítések és
performance-ok mellett csütörtökön
szakmai előadást is hallhattunk Victor
Antonescu animációsfilm rendezőtől.

Egy Nagyváradon újszerű és
hiánypótló eseményhez
méltóan a MAFF megnyitója is
rendhagyó volt, beszédek helyett ugyanis
inkább a zene nyelvén
szólították meg a Szabadság
moziban összegyűlt népes
hallgatóságot. A szerda kora esti Red
Bull Sound a kultúrák
találkozása is volt egyben, a ritmikus,
román népzenei alapra (amelyet Adrian
Miescu és Gabriel Bodea biztosított), DJ
Goranga „improvizálta rá”
saját muzsikáját. És hogy
mi lett az eredmény? Érdekes és
izgalmas „zenei utazás”, amit
szavakban igen nehéz visszaadni, tény
azonban, hogy szívesen hallgatnánk
még ilyet. A képi hátteret a
kivetítőn Zenobiu Domide
összevágott animációi
biztosították.
Szerda délután először az
Anilogue Nemzetközi Animációs
Filmfesztivál válogatását
lehetett megtekinteni a MAFF-on, majd a PKE
Képzőművészet
Tanszékének III. éves
diákjai mutatták be egyperces
performance-jaikat a mozi előterében. A
megnyitó után Nina Paley Sita Sings the
Blues című animációs
filmjét vetítették, majd Radu
Igazság animációi
következtek. A vetítés után
spontán beszélgetés alakult ki a
rendező és a nézők
között: az elhangzó
kérdések is bizonyították,
hogy van érdeklődés a műfaj
iránt Nagyváradon. A szerdai program
zárásaként francia
animációs filmeket vetítettek az
Annecy fesztivál
válogatásából.
Szakmai előadás
Csütörtök reggel a neves román
animációsfilm rendező, Victor
Antonescu előadásával nyitott a
MAFF, akinek többek között Robinson
Crusoe animált
„változatát” is
köszönhetjük. „Kell két
olyan rajz, amelyek nem fedik egymást, és
kezdődik az animáció” –
indította előadását a
szakember, a filmkészítés
rejtelmeibe kalauzolva el fiatal
hallgatóságát. –
Összetett dolog az animációsfilm
készítése, nem elég
csupán jó rajzolónak lenni…
Ugyanakkor csodálatos dolog látni, ahogy
egy általunk kitalált figura
engedelmeskedik akaratunknak, és megelevenedik
elképzelésünk nyomán –
fejtette ki Victor Antonescu, aki pénteken 10
órától tartja meg
előadásának második
részét a Szabadság moziban.