2009.10.30. 13:31
Elrabolták Európát a MAFF-on

Nagyvárad - Csütörtökön is
folytatódott a „maratoni”
filmnézés a nagyváradi
Szabadság moziban a II. Metrion
Animációs Filmfesztivál (MAFF)
keretében.

A vetítések délután
négy órakor kezdődtek, majd kora
este Jimmy Kosolosky, a Kolozsvári Francia
Kulturális Központ meghívottja
mutatta be a résztvevőknek a La
Poudrière francia animációs
iskolát. Az idei MAFF központi
témájának – Miss (Szabad)
Európa és a vörös bika –
megfelelően Európa elrablása
címmel animációs
pályázatot is hirdettek. A
beérkezett munkákat
csütörtökön este
vetítették le, ekkor történt
meg az eredményhirdetés és a
díjátadás is.
Díjazottak
A zsűri tagjai (Patrovics Tamás, a
Manifeszt elnöke, Antik Sándor
képzőművész, Victor Antonescu
és Radu Igazság
animációsfilm rendezők)
Murányi Matz Teréznek
ítélték oda az első
díjat, második lett Kassai Réka
és Hermán László
animációja, míg a harmadik
helyezettek Hátszegi Zsolt és Grosz
Zselyke. Dícséretben
részesült az eredeti
témafeldolgozásért Moş
Cătălina, illetve a grafikai
kivitelezésért Csiszér Attila
és Sánta Dénes. Victor Antonescu
animációsfilm rendező
különdíját a
minőségi animációkért
Hátszegi Zsolt és Grosz Zselyke, Kassai
Réka és Hermán
László, illetve Zoltányi Levente
vehette át. A Metrion
különdíját Patrovics
Tamás és Radu Igazság kapta,
azért, „mert sokat tettek a váradi
animációs
fesztiválért”. A
csütörtöki program további
részében ismét
vetítések következtek, míg a
Gekko nevű kocsmában Red Bull Soundra
várták a fiatalokat.
Tököli Magdolna