2010.01.28. 12:04
Érmihályfalvi iskolaigazgatók tájékoztatója
<p>Bihar megye - Érmihályfalva Helyi Tanácsának januári ülésén az általános és a középiskola igazgatója is tájékoztatót mutatott be a tanintézmények helyzetéről. Diákokból egyik iskolában sincs hiány.</p>
A Mezőgazdasági Főgimnáziumban idén 112 diák fog érettségizni, ősszel pedig várhatóan 150 új tanulót fogadnak, mondta el Gábor Jeremiás Magdolna igazgatónő. Mindez azt jelenti, hogy gyarapszik a diáklétszám, ami természetesen örvendetes, azonban még súlyosabbá teszi a helyhiányt, ami már ennek a tanévnek az elején is jelentős volt. Az elmúlt szeptemberben is már több osztályt tudtak indítani (most 674 az összlétszám), mint azt megelőzően, viszont három osztálynak nincs állandó terme, ami azt jelenti, hogy az abba járó diákok állandóan „költöznek” az éppen üres helyiségekbe. Ehhez kapcsolódik, hogy a kényszerből „sportteremként” szolgált termet is visszaalakították osztálynak – vagyis most semmilyen sporttermük nincs, csak ígéret, hogy majd épül egy...
Tanítás közbeni érettségi
Mint ismeretes, a megváltozott, szakaszosan zajló érettségi rendszer szerint már februárban megkezdődik a vizsga. Ehhez termeket kell biztosítani, miközben az oktatás sem szünetelhet – mindez újabb erőpróba elé állítja a főgimnázium vezetőségét. Az idei terveik között szerepel a megnövekedett terhelés miatt a villanyhálózat cseréje, de jó lenne, ha folytatódhatna annak az épületszárnynak az építése is, mely az alapokig jutott, miközben már az elmúlt szeptemberben át kellett volna adni... A Zelk Zoltán Általános Iskolába 1308 gyerek jár, közülük 386 óvodás, 461 elemista, és ugyancsak 461 V.–VIII. osztályos, sorolta el Csengei Csongor igazgató. Növekszik a környező településekről „bejáró” gyerekek száma tette hozzá. A fejkvóta alapján járó pénz elegendőnek látszik a fizetésekre, ám kevés, ha az iskola elmaradásait is abből kell fedezni, tudtuk meg.
Évszázados épületek
Az ez évi teendők között szerepel a épületek renoválása (tető, padló, ajtók, ablakok) – mint minden esztendőben, hiszen az oktatás 14 olyan épületben zajlik, melyek többsége legalább évszázados korú. A központi épületben a központi fűtés beszerelése a terv, és az új épületszárny befejezése is nagyon szükséges lenne. A tájékoztatók végén Kovács Zoltán polgármester csak annyit ígérhetett, hogy ami az önkormányzaton múlik, azt minden tekintetben megteszik az iskolák segítésére.