2010.02.11. 14:38
„Jogunk van megemelni a piaci tarifákat”
<p>Nagyvárad - A piacrendészeti vállalat (RAPAS) vezetői tegnap sajtótájékoztatót tartottak a megemelt bérleti díjakkal kapcsolatban. Romulus Cosma igazgató szerint a prefektus nem ismeri a jogszabályokat.</p>
A napokban, szintén egy sajtótájékoztatón mondta el Gavrilă Ghilea prefektus: panaszok nyomán indított kivizsgálást a prefektúra intézménye, és ennek következtében arra a következtetésre jutottak, hogy a piacrendészet hatáskörén túlmutató döntést hozott, amikor megemelt bizonyos bérleti díjakat. Pontosabban a Decebal piacon lévő üzlethelyiségekről van szó, amelyek bérleti díját megduplázta a Piacrendészeti és Közterület-fenntartó Önálló Ügyvitelű Vállalat, s amelyekről a prefektus álláspontja szerint csak a Helyi Tanács hozhatott volna döntést.
Dönthetnek
Ezzel kapcsolatban egy átíratot is küldött a prefektus a RAPAS-nak, melyben arra kéri fel a piacrendészetet, hogy ne alkalmazza a megemelt tarifákat addig, amíg a Helyi Tanács nem határoz erről. Ugyanaznap megkérdeztük minderről Bimbó Szuhai Tibort, a RAPAS aligazgatóját, aki elmondta: míg a közterületekre vonatkozó díjszabások módosulását valóban a helyi tanácsnak kell megszavaznia, a piacokra vonatkozóan a RAPAS vezetőtanácsa hozhat döntést - mint ahogy ezúttal is történt.
Ezt követően az önkormányzat közleményben tudatta: a jelenleg érvényben lévő tanácsi határozatok szerint a piacok adminisztrálására vonatkozó díjszabásokat a RAPAS vezetőtanácsa fogadja el, a tarifák meghatározása a testület hatásköre.
Nem érvényes
A csütörtöki sajtótájékoztatón Romulus Cosma, a RAPAS vezérigazgatója kifejtette: az a 2001 évi határozat, melyre a prefektus utalt ( az ügyet Dorin Corcheş PD-L párti tanácsos panasza nyomán vizsgálták ki), már nincs érvényben. A 2006 évi 113. sz. határozat pedig nagyon világosan megszabja, hogy a pacrendészetnek joga van dönteni a piaci tarifákról. „Sajnálatos, hogy a prefektus nem ismeri a jogszabályokat” - tette hozzá.
Példákkal illusztrálta, hogy miért volt szükség áremelésre: míg egy piaci asztalért havi 180 lejt kell fizetni, a korábbi díjszabás szerint egy 6 négyzetméteres helyiség bérleti díja 240 lej volt a Decebal piacon. „Normálisnak tűnik ez önöknek?” - tette fel a kérdést. Mint kifejtette, ezek a különbségek aránytalanul alacsonyak, hiszen egész más körülmények között lehet árulni egy asztalnál, mint egy üzlethelyiségben, ahol van légkondi és tető az ember feje felett.
Elbocsátások
Hozzátette: a 16 érintett kereskedő közül csupán hárman nem írták alá a szerződést, viszont volt közöttük, aki elmondta, hogy szerinte is szinte nevetségesen alacsonyak voltak a díjszabások. A jelenlegi bérleti díjak megközelítik a rogériuszi piacon alkalmazottakat, tudtuk meg.
A sajtótájékoztatón elhangzott: március elsejétől 24 személyt bocsát el a RAPAS, így az alkalmazottak száma 252 lesz. Egy kérdésre válaszolva a vezérigazgató elmondta: mióta ebben a tisztségben van, mintegy 60 személyt alkalmazott, viszont nagyon sokan mentek el különféle okok miatt, így az alkalmazottak száma tulajdonképpen csak tizenkilenccel nőtt.
Neumann Andrea