2010.03.01. 07:20
Cinkefőző Fesztivál - Szatmár megyei résztvevőkkel
<p>Szatmár megye - Tizenkettedik alkalommal rendezték meg szombaton és vasárnap Szatmárcsekén a hagyományos Nemzetközi Cinkefőző Fesztivált, melyen húsz csapat mérte össze tudását.</p>
A magyarországi főzőmesterek mellett erdélyi, vajdasági és kárpátaljai résztvevői is voltak a fesztiválnak. Szatmár megyét egy tizennégy tagú szilágypéri (képünkön) és egy hét tagú sződemeteri csapat képviselte. A program kilenc órakor libafogással és termékbemutatóval kezdődőtt.
Míg a csapatok a tűzhelyek mellett tüsténkedtek, a színpadon folyamatosan cserélődtek a fellépők. Népzenészek, népdalkórusok, táncosok, színjátszók szórakoztatták a nagyérdeműt. Délután öt órakor lépett fel Homonyik Sándor, aki a nap folyamán szinte az összes csapat finomságait végigkóstolta.
A szombati program a „Puliszka bállal” zárult, melynek keretében megválasztották a Puliszka Bál Szépét is. A Szatmár megyeiek is részt vettek a vasárnapi falusi disznóvágáson, ahol saját receptjeik szerint készítettek ételeket.