ERDON Helyi hírek

2010.03.12. 12:37

Dittersdorf-bemutató a hangversenyesten

<p>Nagyvárad – A csütörtöki koncert első felében hallgattuk meg Giuseppe Verdi A végzet hatalma című nyitányát, valamint Carl Ditters von Dittersdorf E-dúr nagybőgőversenyét Ioan Antonio Sekaci előadásában.</p>

A műsor első felében hangzott el Verdi A végzet hatalma című drámai hangvételű operájának nyitánya. Ezt követően Ioan Antonio Sekaci, a filharmónia szimfónikus zenekarának nagybőgő-szólamvezetőjének és szólistájának előadásában, Carl Ditters von Dittersdorf 1767-ben Nagyváradon kompontált II. E-dúr nagybőgőversenyét hallgattuk meg, amelyet a volt váradi káptalan nagybőgősének, Pichelbergernek ajánlotta a szerző, aki ezt a művet színre is vitte. A klasszicizmus előfutárának tekintett alkotó versenyművének szólamát a maga sajátos hangzásvilágában játszotta el a művész, aki egyben több európai zenekarban játszott, többek között a Michael Haydn Kamarazenekarban Németországban. Jól kihasználta a hangszer hangzáslehetőségét és egyben megajándékozott a klasszicizmust előkészítő stílus megnyerő muzsikájával. A nagyváradi 34 tagú, Dittersdorf által vezetett zenekarban elhangzott művet igen megnyerően tolmácsolta. Nagy sikert aratott játékával, s ennek következtében ráadásul J. S. Bach III. gordonka szvitjének egyik tételét játszotta, amely tulajdonképpen átdolgozás gordonra. Brahms I. c-moll szimfóniájának sikeres előadása fejezte be a hangversenyt. Romeo Rîmbu, a Nagyváradi Filharmónia karmestere igyekezett a mű sokrétű mondanivalójának értékeit, hangzásvilágát valóra váltania. Az I. tétel feszült drámaiságát, a II. férfiasan fájdalmas, mégis reménykedő líráját, a III. finoman tartózkodó örömét, és a záró tétel dinamikus emelkedettségét hozta közel a hallgatósághoz. A zenekar eleven, érzékeny, gondos és alkalmazkodó játéka révén sikerült a szimfóniát a maga hitelességében megszólaltatni. Jól érvényesült a mű tragikus alaphangja, a brahmsi líra komoly férfiassága, szenvedélyessége, energikus pátosza, amely végül is feloldódik az öröm és hősiesség hangjának önfeledt szárnyalásával. Ezt hallottuk ki a jól sikerült zenekari játék nyomán. A szép teljesítményt a közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta.

Tuduka Oszkár

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!