2010.05.27. 07:22
Minden székely embernek fontos a magyar állampolgárság
<p>Antal Árpád András Sepsiszentgyörgy polgármestere már a törvény elfogadása előtt bizakodott, és kijelentette: kérni fogja a magyar állampolgárságot. Ugyanezt erősítette meg Tamás Sándor, Kovásza megye tanácsának elnöke is.</p>
Kérdésünkre, hogy igényelni fogja-e a magyar állampolgárságot, Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke kijelentette, az elsők között teszi ezt meg, hiszen ehhez minden magyarnak joga van.
Az elnök örvendetesnek tartja, hogy végre elfogadta a Magyar Országgyűlés a kettős állampolgárságról szóló törvényt, amely biztosítja a határon túliak számára, hogy egyszerűbben és kedvezményesen szerezhessék meg a magyar állampolgárságot.
Tamás Sándor kiemelte, bizonyára minden székely ember szívét öröm tölti el, hogy 90 év után elfogadták ezt a törvényt, hiszen minden székely ember szívében benne volt az ez iránti vágy.
Mindamellett, hogy szimbolikusan sokat jelent az erdélyi magyarságnak ez a törvény, hogy nemcsak születésénél fogva, hanem leszármazással is magyar állampolgárrá válik a magyar állampolgár gyermeke, konkrét vonzatai is vannak.
Tamás Sándor elmondta, konkrét dolog, hogy ezáltal olyan országokba is mehetnek majd az itteni magyarok, ahová a román állampolgársággal még vízum szükségeltetik – például az Egyesült Államokba –, de ugyanez vonatkozik a munkavállalásra is. Ugyanakkor az Európai Unió is teljes mértékben elismeri és támogatja a kettős állampolgárság ügyét, így igazán örvendetes a mai nap – zárta nyilatkozatát Kovászna megye elnöke.
(www.szekelyhon.ro)