Világháborús emlékművet avattak Értarcsán

Mintegy másfél évtizede fogalmazódott meg az ötlet Értarcsán, hogy emlékművet állítsanak a két világégés helyi áldozatainak. A gondolatot tett követte, ám többször is akadályokba ütköztek. A folyamat az utóbbi hónapokban gyorsult fel újra, amikor az ügyintézést a Nostra Fortuna Tarcea – Értarcsa Egyesület vette át. Megkapták az emlékmű avatásához szükséges engedélyeket, rendbetették a körülötte lévő parkot, és a napokban már az iskolások is készülhettek az ünnepi műsorral.

Diákok műsora

Vasárnap délben napsütéses időben gyülekeztek a templomozások után nem csak a helyiek, de a környező településekről érkezett vendégek, érdeklődők is. Az ünnepség az iskola diákjainak műsorával kezdődött, melyet románul és magyarul előadott versek, énekek alkottak. A bevezetőben elhangzott, hogy a háborúban részt vett katonák nem csak testi, de lelki szenvedéseket is ki kellett álljanak, áldozatul a ma élőkért. A magyarul elhagzott részben egyebek mellett voltak a „boldog békeidőket” idéző gyermejátékok, felhangzott Radnóti Miklós Hetedik Eclogája és a Nem tudhatom című verse, a Ha felmegyek a doberdói nagy hegyre című katonadal, de részlet is Czine Mihálynak az erdélyi nemzetek békés együttéléséről szóló értekezéséből.

 Adósságot róttak le

Összesen harmincegy nevet véstek fel az emlékmű márványlapjára: ennyi a helyi áldozatok száma. A szónoklatok sorát Bordás Károly nyitotta. A község polgármestere köszönetet mondott mindenkinek, aki bármikor és bármivel is hozzájárult a kegyhely létrehozásához, ahol immár illően lehet emlékezni a távolban elesettekre, majd azt kívánta az utódoknak, hogy az emlékműre ne kerüljön soha újabb tábla. Az emlékmű leleplezése nem csak a 15 éves folyamat lezárása, de adósság leróvása is azok előtt, akik hadiözvegyként, vagy fiúkat elvesztett anyákként siratták az odamaradtakat, fogalmazott Gavrucza Tibor székelyhídi lelkész.

Nevek, virágok

A Megyei Tanács kulturális szakbizottságának elnöke hozzátette: a pár lépésre elsuhanó autók utasai ezután hírét vihetik, hogy Tarcsán méltóan emlékeznek az ősökre. (Elsuhanó autókban pedig nem volt hiány az ünnepség ideje alatt sem, a sofőrök között volt, aki ügyet sem vetve az egész sokadalomra tovarobogott, míg mások lassítva próbáltak kisebb zajt csapni az esemény láttán.) Az emlékművet Bordás Károly, illetve Kiss Sándor Elek, az RMDSZ megyei ügyvezető alelnöke leplezte le, majd egy fiatalember sorra olvasta a felírt neveket, miközben társai egy–egy szál szegfűt tettek a talapzatra, közben szóltak a templomok harangjai. Egy–egy név hallatán a családtagok is az emlékműhöz járultak virágaikkal, koszorúikkal.

Lelkészek áldása

Ekkor történt egy kis incidens: egy hölgy felrótta a szervezőknek, hogy az ő rokona nem Juhász György, hanem Juhász Gheorghe. „Hagyják meg az identitásunkat Romániában”, mondta feldúltan – magyarul. (Mint megtudtuk, a névsort az eredeti anyakönyv szerint állították össze, és engedélyeztették – a szerz.megj.) Az eseményhez méltatlan kis közjátékot sokan észre sem vették, az ünnepség továbbra is rendben zajlott, előbb Blaga Stănicaortodox, majd Kulcsár Árpád református lelkész adta áldását az emlékműre. Végezetül az intézmények, szervezetek koszorúi is a talapzatra kerültek, az avatási ünnepség a román és a magyar himnusz éneklésével zárult.