2010.06.20. 16:27
Konfirmációs találkozó(k) Érmihályfalván

Bihar megye - Többszörösen is ünnepi
volt a vasárnap délelőtti istentisztelet
az érmihályfalvi
református egyházközség
számára: volt két keresztelő,
évadzárás és
konfirmációs találkozó.

Először is két taggal gyarapodott a
gyülekezet, két kisfiút (Nagy Attila
Fábiánt, és Lunczer
Dánielt) kereszteltek. Aztán az
istentiszteleten közreműködött
Szenczi Molnár Albert kórus
számára ez volt az úgynevezett
évadzáró, a nyári
vakáció előtti utolsó
éneklés. Harmadsorban pedig
konfirmációs
találkozóra várták
azokat, akik 50 illetve 25
évvel ezelőtt tettek vallást
hitükről. Fél évszázada,
1960-ban 78-an, negyedszázada,
1985-ben pedig 119-en konfirmáltak.
Előbbiek közül 14-en,
utóbbiak közül 26-an tudtak
részt venni a
találkozón. Szeretet a
szívünkben Igét hirdetett
Dérer Zolt, jelenleg Putnokon
Borsod-Abaúj-Zemplén
megye) szolgáló lelkész, aki maga
is az 1985-ös csoportnak volt tagja.
Prédikációjában arról
szólt, hogy az élet
kiszámíthatatlanul "szétszórta"
a világban az egykor konfirmáltakat, most
azonban milyen jó érzés
visszatérni a templomba, újra
találkozni. A szeretet
fontosságáról szólva úgy
fogalmazott, hogy a Krisztus és a felebarátok
iránti szeretetnek is a szívünkben kell
élnie, nem csak agyunkban. A
találkozón résztvevőket
- gyerekeik, unokáik nevében -
két kislány és egy kisfiú
köszöntötte versekkel. Az istentisztelet
után pedig elkészültek az ilyenkor
szokásos csoportképek a templom
kertjében. Mint a hirdetések rendjén
elhagzott, a jövő vasárnap
délelőtti perselypénzt a
magyarországi árvízkárosultak
javára ajánlja fel az
egyházközség.