Négy év, mint egy pillanat...

Péntek délben újra a végzős diákok énekétől volt hangos az érmihályfalvi Mezőgazdasági Főgimnázium: a ballagó véndiákok (XII.A. – osztályfőnök FurăuMărioara; XII.B. – Kovács Andrea; XII.C. – Veres Ágnes; XIII. – Krizsán Csaba) a Gaudeamus igitur kezdetű ballagási dalt énekelték. Már szinte természetes, hogy „kánonban” – de ez a disszonancia hozzátartozik a nap ünnepélyességéhez. Reméljük, hogy az iskolát elhagyó diákok elegendő tudást szereztek ahhoz, hogy tájékozódni tudjanak ezután a világban, mondta beszédében Gábor Jeremiás Magdolna igazgatónő, azt kívánva, hogy „legyenek a megfelelő emberek a megfelelő helyen”. Következtek a tizenegyedikes és tizenkettedikes osztályok képviselőinek beszédei.

Egy fajta varázslat

A XII.C.–ből Felvinczi Izabella úgy fogalmazta meg a szinte megfogalmazhatatlan búcsúzást, hogy egy fajta varázslat lehet csak, hogy a sokszor végtelennek tűnő (tan)órák ellenére most egy pillanatnak tűnik az elmúlt négy év... A tanulmányi eredményeket elismerő oklevelek átadása következett, az igazgatónő ugyanakkor köszöntötte nyugdíjba vonulás alkalmából Boros József tanárt, majd a végzősök átadták az iskola jelképes kulcsát azoknak, akik egy esztendő múlva állnak majd ott, ahol most ők. Az egyórás ünnepséget pedig most is az a kavalkád zárta, amikor a szülők, rokonok, ismerősök virágokkal, ajándékokkal keresik a hullámzó tömegben az övéiket, akik derekasan állják a megható „rohamot”.