ERDON Helyi hírek

2010.08.17. 12:54

Búcsús szentmise Asszonyvásárán

<p>Bihar megye - Vasárnap délután tartották meg a Kiskereki községhez tartozó Asszonyvásárán a Szűz Mária mennybemenetele tiszteletére felszentelt római katolikus templom búcsúját.</p>

A vasárnap délutáni napfényben messzire látszott az asszonyvásári római katolikus templom bádogtetejének csillogása, a búcsúra pedig minden padsor megtelt a templombelsőben. A házigazda szerepét betöltő Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát köszöntötte a megjelenteket, közöttük Nyiri Sándort, Kiskereki község polgármesterét, Székely István helyi református lelkészt, illetve a tisztelendőket: Györfi József kerületi esperest Érmihályfalváról, Mihály Balázst Érkeserűből, Bodor Zoltán Székelyhídról, Maiernik Mihály kanonokot Margittáról, illetve Nagyváradról Mészáros Antal nyugalmazott és Kolozsvári István orsolyita zárdalelkészt. Az ünnepi szentmise szónoka a Szatmári Egyházmegyéből érkezett Martin Lőrinc volt, akit családi kötelék is fűz Asszonyvásárához: az 1600 körül épült Fráter kúriában, mely 1848–tól a premontrei rend tulajdonában van, anyai nagybátyja, Stájl Guidó úgynevezett jószágigazgató volt.

Örömünnep

Amikor meghal valaki, akkor gyászszertartást tartanak, ellenben ennek nyoma sincs, amikor Szűz Máriáról van szó, kezdte prédikációját Martin Lőrinc. Hozzátette: nem is haláláról beszélünk, hanem elszenderedéséről, hiszen két csoda is megtörtént vele, egyszer Jézus születésekor, másodszor menybemenetelekor. Épp ezért az Anyaszentegyház Mária menybemenetelének ünnepén örömre hív mindenkit, és ez különösen szól a magyarságnak, hiszen Szt. Istvánkirály országát és nemzetét oltalmába ajánlotta. A szónok szerint ennek az „anyai gondoskodásnak” az eredménye, hogy például az egykori város (ma már hihetetlennek tűnik – szerk. megj), Asszonyvására, mely egykor Mária nevét viselte – Boldog Asszony Vására – megmenekült a falurombolási tervek alól, sok más Mária–kegyhelyhez hasonlóan.

Szeptemberben elsőáldozás

A szentmise végén Fejes Rudolf Anzelm bejelentette, hogy az egyházközségben szeptember ötödikén tartják az elsőáldozást, a következő szentmisére pedig két hét múlva – augusztus 29–én – délután három órakor kerül sor. Ugyanakkor megköszönte mindazok segítségét, akik a búcsúra kitakarították és feldíszítették a templomot, megjavították a villanyvezetéket, majd a meghívottakat a kultúrházba várta szeretetvendégségre. A templomból kijövet már sötét felhők takarták el a napot, és érezhető volt a rövid időn belül meg is érkezett vihar előszele.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!