2010.08.13. 16:45
Minden óvás elutasítva
<p>A Királyhágómelléki Református Egyházkerület választási bizottsága tegnap titkos szavazásal elutasította az egyházmegyék jelölőgyűlésein tisztségekre jelölt személyek ellen benyújtott óvásokat.</p>
Az egyházkerületi választóbizottság tizenhárom tagja tegnap döntött az óvások ügyében. Szatmáry Gergely Elemér a bizottság tagja elmondta hogy Bihar megyéből (a bihari és az érmelléki egyházmegyéből) összesen hét személy ellen nyújtottk be óvásokat. A Mikló Ferenc esperes ellen benyújtott óvást 11-2 arányban, míg a Berke Sándor tenkei lelkész ellen benyújtott óvást 12-1 arányban szavazta le a testület. Ellenük az volt a kifogás, hogy együttműködtek a kommunista titkosszolgálatokkal, a bizottság álláspontja szerint azonban mivel az egyházkerület erre jogosult hatósága, az átvilágító bizottság nem vizsgálta még az ügyüket, ezért a választási bizottság az óvást megalapozatlannak ítélte meg.
Kondor Endre, Fazekas Ferenc, Visky István és Mike Pál (Magyrkéc - érmelléki egyházmegye) ellen amiatt nyújtottak be óvást, mert a beadvány megfogalmazói szerint szektának tekintett CE-Szövetség aktív tagjai. Szatmári Gergely Elemér elmondta, hogy a választási szabályzat csak ajánlásként fogalmazza meg azt, hogy szektáknak minősített szervezetek tagjait ne jelöljék, tehát a CE- tagság nem kizáró jellegű, így ezt az óvást is elutasították (12-1 arányban). Szilágyi Péter ellen azért nyújtottak be óvást, mert korábban lemondott választott tisztségeiről. A választási bizottság ezt az óvást 13-0 arányban utasítta el, mert a testület szerint a szabályzat csak azokat zárja ki a jelöltek közül, aki prespbiteri tisztségükről mondanak, márpedig Szilágyi Péter erről a tisztségéről nem mondott le.