Tájház készül nyári avatására Szalacson

Nem tudnám megszámlálni, hányszor voltam már Szalacson, de azon a részén még egyszer sem, ahová a minap eljutottam, amikor dr.Kéri Gáspárt kerestem fel, miközben munkásaival a készülő tájház körül tüsténkedtek. „Ez a Burga, Szalacs legősibbnek mondható része”, magyarázta házigazdám, hozzátéve, hogy a dombtetőn jóval a honfoglalás kora előtt már palánkkal körbekerített földvár volt. Ezt a várat mintegy körbelakták az emberek, és az egykori élet tárgyi emlék-darabjait (például cserép- és csontszerszám darabkákat) minden különösebb kutatás náélkül lehet manapság is találni a szántásban. (Erről a későbbiekben meg is győződtünk.) Az említett dombot egykoron kézi erővel teraszosították, helyet csinálva a házsoroknak, pincéknek. Egy ilyen házsoron, melyen már csak pár ház áll, található az is, melyben egy zsellér, szegény paraszti család XIX. század közepén/végén volt életkörülményeit bemutató tájház készül.

Alapos előkészületek

Gálospetriből „indulva”felelevenítettük, hogy ott 1997-ben kezdődött a tájház kialakítása, mely 2000-ben nyitotta meg ajtaját a látogatók előtt. Sajnos, lehetne nagyobb is az érdeklődés a falusi múzeum iránt, ám létrehozója szerint a régió pedagógusai sem mutatnak kellő érdeklődést arra, hogy diákjaikkal felkeressék azt, és felnőttek is inkább csak „jövögetnek”. Sem az erőből, sem az időből nem futja a tájház jobb menedzselésére, mondta dr.Kéri Gáspár, megjegyezve: a tájház kapuján található táblára is ki van írva annak a személynek a neve, aki helyben lakva bármikor áll a látogatók rendelkezésére, bejelentkezés esetén pedig idegenvezetést is biztosítanak. A gálospteri tájház kialakításakor szerzett tapasztalatok  sokat segítenek a szalacsi munkájában, például nem is fogott semminek addig, míg alaposan nem tanulmányozta – akár a szakirodalomban, akár múzeumokban, akár szakemberekkel konzultálva – hogy miként is kell majd kinézzen a ház, és így elkerülhető a későbbi bontás, újraépítés. Nehéz hozzáértő mestereket találni, akik akár tapasztalatból, akár a bontott anyagból korhűen rekonstruálni tudják a hiányzó részeket, magyarázta a doktor. Egyáltalán nem mindegy az sem, milyen anyagokat használnak fel, hiszen akkoriban sem volt mindegy – márpedig mindennek az adott kort kell tükrözni!

Családi kötelék

Azt már tudtuk – vagy aki nem, az most megtudja – hogy a gálospetri ház dr.Kéri Gáspár  nagyszüleié volt, abből lett tájház. Ugyancsak családi vonatkozása van annak, hogy most miért Szalacson „építkezik”: amellett, hogy 1990 és 1995 között a faluban dolgozott, és szeretett is ott lenni, dédnagymamája, Kuglis Terézia  is szalacsi volt. A szóban forgó ház ugyan nem az övéké volt, de nagyon hasonlít arra, ahol a doktor gyerekkorában sok időt töltött. Szalacs egy „archaikus” falu, bizonyos fokú elzártsága sokat megőrzött az egykori falvak értékeiből, így az épületekből is, bár manapság nagyobb ütemben tűnnek el az ilyen, régi házak, mint máshol. Dr.Kéri Gáspár még a már idézett 90-es évek elején, az akkori RMDSZ-munka (tagdíjbeszedés) okán járt először a tájházzá alakuló épületben, melynek régi gazdája néhai Dombi Ferenc béres volt, ám már Kutyás Szabó Zsigmondtól vásárolta meg, aki előnevéből is kikövetkeztethetően, kerülő volt. A ház, mint már elhangzott, dombon van. Különlegessége, hogy alatta egy, a kert alatt további három pince van, az alacsonyabban fekvő teraszról nyíló bejáratokkal, de ezek nem a házhoz tartoznak. Az udvar alatt nincs pince, ugyanis ott egy 9 méter mély gémeskút van, melynek vize fogyasztható lesz.

Praktikus holmik

A ház csupán két helyiségből áll. A szoba 3.5 X 3.5 méteres, és berendezési tárgyai, melyek mindegyikét Szalacsról gyűjtötték össze, lehetővé tennék, hogy akár ma is lehetne ott lakni, természetesen a korabeli igények és lehetőségek szerint. A szoba nem túlzsúfolt, de minden megtalálható benne, amire szükség volt: 2 evőszék, 1 szövőszék, 1 kofaszék, 1 hárságy, 1 gyékénykanapé, 1 padka, karosszék, 1873-ből való ágy, amihez tulipános láda és szuszék is tartozik, pipatórium, téka a konyhai holmiknak, beépített téka az italoknak. A szekrényt mindennapi ruháknak a gerendákra, és az ajtó hátára erősített rúd és akasztó helyettesítette, a falakon festett tányérok, tükör, ima. Aki azt hiszi, hogy az ácsolt asztalnak igénytelenségből vannak görbe botlábai, az téved: éppen, hogy úgy vannak kiválogatva a lábak, hogy egyformán hajolva nagyobb stabilitást adjanak az asztalnak. Ennek mintájára az is megfigyelhető, hogy minden használati tárgy a gyakorlatiasság, a praktikum legmesszebbmenőkig menő figyelembevételével van „kitalálva”. Ínyencségnek tartom a magam részéről a nagyon logikusan, egyszersmind furmányosan kigondolt zárakat, akár fából legyenek, mint például a házon, akár fémből, melyek inkább a pincéken találhatók – ezekről is esik szó alább. A szoba mintegy 2 méter belmagasságú, így a könnyen elérhető mestergerenda polcként is szolgált, rajta a Biblia, a borotva, a gyertya, stb. Nem hanyagság miatt nincs a gerenda lefestve: azt a háziasszony, a küszöbhöz hasonlóan, szódával mosva tartotta tisztán. A három, arasznál alig nagyobb keretű ablak sem találomra van elhelyezve: kicsiségük ellenére mindig világos volt a szobában, hiszen követik a nap mozgását.

Pince a szomszédban

A kamarában, a szoba fala mellett, szabadkéménnyel – mely a benti beépített tűzhelyez is szolgál – ellátott szögletes kemece van. Mellette tárolták a ruhaféléket, a szerszámokat, a nagyobb konyhai kellékeket, a mosóteknőt, mosólócát, bélbontó teknőt, gyúródeszkát, és még sok-sok mindent. A gerendáról lógnak a csizmák, melyekhez így egyrészt nem fértek hozzá az egerek, másrészt a csüngés révén nem rogyott meg a száruk. Az udarról jól szemügyre vehető a kicserélt tetőzet. A tornác kerítése napraforgó kórójából van, az udvart sövénykerítés futja körbe. A kútból faveder hozza fel a vizet. A ház mögötti kert végében árnyékszék. Az udvarról még hiányzik a fásszín, és a vele egybeépített „egyes” (egy állatnak elég) disznóól. A házhoz pince is tartozik, igaz, az egy szomszédos telken van.

Avatás nyáron

Dr.Kéri Gáspárral  a már megvásárolt, de még nem renovált pincét is megnéztük, mely előtt növényzettel körbekerített telek is van, mely majdan, ha valóban lesz vonzereje az oda képzelt falusi turizmusnak, ideális táborozó, sátorozó  hely lehet. A doktornak másik, akár használható pincéje is van még odébb, mely a felirat szerint 1880 óta szolgálja mindenkori gazdáját. Hatalmas gerendák, széles deszkák. A pince a présházzal, a pincetorokkal és a téglás kirakás nélküli vájt folyosóval mintegy 30 méter mélyen nyúlik a domb gyomrába. A pincesoron járva a doktor bosszúsan mutatja azokat a pincéket, melyeket gazdáik a hagyományos stílust sutba dobva alakítottak. Szinte mindegyiken van azonban olyan cseles zár, melyeken még a kulcslyukhoz sem könnyű hozzáférni, a kinyitásról már nem is beszélve. Visszatérve a tájházhoz, megtudtam, hogy még az idei nyáron  megtartják annak avatását. Aki már hallotta dr.Kéri Gáspár alapos, akár minden tárgyhoz külön történetet is fűző, magával ragadóan lelkes „idegenvezetését”, az tudja, hogy érdemes lesz azon részt venni, vagy a későbbiekben meglátogatni akár a szalacsi, akár a gálospetri tájházát.

Rencz Csaba