2011.08.05. 16:15
Víz és békés együttélés Ákoson és Krasznamihályfalván
Ákos és Krasznamihályfalva településeken huszonhárom kilométernyi vízhálózattal készültek el. Pénteken volt a munkálatok hivatalos átadása.
Ákos és Krasznamihályfalva településeken huszonhárom kilométernyi vízhálózattal készültek el. Pénteken volt a munkálatok hivatalos átadása.
Öt év telt el a vízhálózat kiépítésének megálmodása és a pénteki hivatalos átadás között Ákos községben. A huszonhárom kilométer hosszú és 2,46 millió lejes beruházás biztosítja több mint 2500 személy számára a tiszta, vezetékes ivővizet Ákoson és Krasznamihályfalván. A péntek délelőtti hivatalos átadáson Pataki Csaba Szatmár megye alprefektusa külön gratulált a község vezetőinek ahhoz, hogy sikerült nem csak megnyerniük a vízhálózat kiépítésére a pénzt, de sikerült kivitelezni is, amely sokszor sokkal nehezebb, mint maga a pályázati rész. „Bár a befeketetés nagy része a föld alatt található, így nem látható, felbecsülhetetlen értéket képvisel a víz” - hangsúlyozta az alprefektus. Ákos polgármestere szerint a víz és a nemzetek közötti békés együttélés egy sor más, fontos dolog között is kiemelkedő jelentőséggel bír, különösen egy olyan községben, ahol a víz az egyik legnagyobb forrás. Hiszen nincsen még egy olyan község a megyében, amelynek két termálvizes strandja is lenne, így a legnagyobb turisztikai potenciállal rendelkezik jelenleg, amely kiaknázásához segíteni fog azon pályázati pénz, amelyből az Ákos és Krasznamihályfalva közötti — jelenleg elég rossz állapotban lévő — utat fogják rehabilitálni. De erről már Csehi Árpád a Szatmár Megyei Tanács elnöke beszélt a kis vízmű átadásán. Elmondta, hogy az út nem pusztán egy új aszfaltréteget kap majd, hanem egy teljes rehabilitáción esik majd túl, amely következtében az érmihályfalvi strand, és természetesen a település, is könnyebben és problémamentesen megközelíthető majd. A hivatalos beszédek után az ákosi református lelkész, Dobai Zoltán igéjét hallgathatták meg a jelenlévők, amely stílusosan a víz fontosságáról szólt, a samáriai asszony történetén keresztül: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik: Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjazik, hanem az a víz, amelyet én adok neki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne.”