A váradi magyar színjátszás nyitánya

Szigligeti Ede közkedvelt Liliomfiját mutatták be újszerű, modern előadásban a nagyváradi Szigligeti Színház tagjai szombaton este a felújított váradi színházban.

Az új koncepciók kockázata álatlában abban rejlik, hogy ha valaki valamikor megtekintett egy klasszikusnak számító színdarabot, azt követően az új megközelítésű színre viteleket is ahhoz viszonyítva ítéli meg, pedig az újszerű előadások befogadásakor azok vannak szerencsésebb helyzetben, akik elvárások, előítéletek nélkül ülnek be egy-egy darabra. Vagyis akik egy klasszikus megformálású Liliomfit vártak a váradi színészektől, azok nagyon meglepődtek, sőt akár csalódhattak is a szombat esti premieren, mert bizony ez a Liliomfi nem egy klasszikus vásári komédia volt, hanem egy posztmodern gegparádé, amelybe Keresztes Attila rendező annyi poént és komikus ötletet gyömöszölt bele, amennyiből egy Chaplin film, vagy egy Benny Hill Show is kitelt volna. A mű maisága nem a Liliomfi teljes kiforgatásában, hanem annak posztmodern jellegű színre vitelben állt, amelyben a jól ismert történet eljátszása mellett helyet kaptak aktuálpolitkai utalások, sokszor anakronisztikus gegek és poénok valamint a drámairodalom klasszikusainak, főleg Shakespeare szövegeinek idézései is. Keresztes Attila szinte mindent bevetett a jó hangulat megteremtése érdekében, az viszont egy másik kérdés, hogy mennyire vevő a váradi közönség erre a nagyon modern humorra.

Jó alakítások

Színészeink a szombat esti premieren felülmúlták az utóbbi években mutatott formájukat. Érződött rajtuk az akarás, hogy valami fergetegeset mutassanak meg a közönségnek. Plusz energiát adhatott nekik, hogy végre ismét otthon, az otthonukban játszhatnak, és ez a felszabadultság elemi erővel tört fel Kardos M. Róbertből, Gajai Ágnesből és Szotyori Józsefből, akik hihetetlen kedvvel komédiáztak. Ugyancsak könnyfakasztóan poénosra sikerült idősb és ifjabb Schwartz alakja (Dimény Levente és Varga Balázs) is. A címszereplőt alakító Hunyadi István, bár magabiztosan mozgott a színpadon, és nem látszott megilletődöttnek attól, hogy szerződtetése után rögtön a mélyvízbe, az önálló magyar színház első nagyszínpadi premierjének főszerepébe vetették bele, mégsem sikerült olyan maradandót alakítania, mint fentebb említett színésztársainak. Mindenesetre ő, és a másik „újonc”, a Mariskát alakító Pitz Melinda nagy ígéretnek számítanak a pénteki bemutató után. Hajdu Géza és Csiky Ibolya szerepformálásai természetesen ezúttal is jók voltak és Pál Hunornak is jól állt Gyuri, a pincér szerepe.

Negatívumok

Az előadás talán legfőbb erőssége az ötletgazdag gegparádé volt, noha érzésem szerint talán egy kicsit túl sok is volt a hatásvadász, a pusztán nevetésre ösztönző pluszjelenet, amelyek olykor elérték hatásukat, olykor meg nem, viszont az előadás játékidejét így is úgy is jócskán meghosszabbították. Bár a színészek alakítását dicséret illeti, az énekprodukciójával ezúttal sem tudtam megbarátkozni, így aztán hiába komponált Cári Tibor egyedi, rá jellemző muzsikát a Liliomfihoz, zenéje nem érte el a kívánt hatást. A sokajtós díszlet is bántotta egy kissé a szememet, érzésem szerint ehhez az előadáshoz jobban illett volna egy magyarosan rusztikus díszlet, mint a francia helyzetvígjátétkokat idéző ajtóhalmaz. De mindezek a negatívumok eltörpültek amellett a kellemetlenség mellett, amelyet a színpadon nem játszó, hanem a nézőtéren szerepet kapó színészek hahotabrigádja okozott. A nézőtéri színészek egy csoportja szerencsétlenségemre éppen a hátam mögött ült és kuncogott, kacagott, ha kellett, ha nem, minek következtében az előadás során nagyon gyakran semmit sem hallottam a színpadon elhangzó szövegekből. Gyanítom, hogy nem csak engem, de a nézőtér egész hátsó fertályát zavarta a szórakozásban ez az erőltetett, megrendelt és bántóan hangos műnevetés.

Összegzés

Mindent összevetve azonban szokatlanságával is szórakoztató előadást láttunk, és külön öröm, hogy végre a váradi színjátszás otthonában lehetett újra a váradi magyar színtársulat és a közönség. A több mint három órás előadás végeztével, a kiérdemelt vastaps után Kardos M. Róbert színművész olvasta fel azt a kísérőlevelet, melyet Kiss Sándor a Bihar Megyei Tanács alelnöke írt a az újjáalakult váradi magyar színházat köszöntendő. Majd maga Kiss Sándor lépett színpadra, aki felidézte a színházhoz köthető megvalósításokat. Beszéde végén hangsúlyozta: „nekem kell megköszönnöm mindazoknak, akikért a színház ügyében annyi mindent megvalósítottunk, a közönségnek.” Ezt követően elhelyezték a kísérőoklevelet a színház zárkőoklevele mellé.

Pap István