ERDON Helyi hírek

2011.11.13. 13:59

Gyertyagyújtás a szegényekért

Nagyvárad- Szombaton a Görög Katolikus Caritas és a Caritas Catolica szervezésében az Egymillió csillag a szegény családokért kampány keretében gyertyákat gyújtottak a Szigligeti Színház előtt.

Nagyvárad- Szombaton a Görög Katolikus Caritas és a Caritas Catolica szervezésében az Egymillió csillag a szegény családokért kampány keretében gyertyákat gyújtottak a Szigligeti Színház előtt.

 

Szombat délután a metsző hideg ellenére több tucatnyian vettek részt azon a jótékony célú rendezvényen, melyet a váradi görög és római katolikus Caritas-szervezetek hirdettek meg az Egymillió csillag a szegény családokért kampány keretében, csatlakozva ezáltal az ország számos más településén is zajló akcióhoz. Öt óra körül már rengeteg piros mécses világította meg a Nagyváradi Szigligeti Színház lépcsőit, és többen a jelenlevők közül is gyertyákat tartottak a kezeikben. Érdekes volt látni, ahogy a szeretet gyakorlati megnyilvánulásának kifejezéseképpen két diáklány egy-egy román és magyar nyelvű táblát tartott a kezében, melyeken az volt olvasható, hogy ölelésért cserébe ölelést adnak. Az eseményeken egyébként bárki meggyújthatott egy-egy mécsest- melyet később magával vihetett- és adományozhatott is a rászoruló családok számára. Aki pedig valamilyen oknál fogva nem tudott jelen lenni, de egyetértett a kampánnyal, az elmúlt hétvégén SMS-üzenetek küldésével is támogathatta a kezdeményezést.

 

Harmadik alkalommal

 

A körülbelül háromnegyed órát tartó karitatív összejövetelen az egybegyűltek közesen imádkoztak Virgil Bercea váradi görög katolikus püspökkel, Olimpiu Todorean tisztelendővel, a Görög Katolikus Caritas igazgatójával, Rajna József atyával, a Caritas Catolica Bihar megyei vezetőjével és Vakon Zsolt püspöki titkárral, és vallásos énekek is felcsendültek. A rendezvényt különben harmadik alkalommal szervezték meg Váradon, párhuzamosan egyéb európai országokban (Németország, Franciaország, Belgium, Luxemburg és Svájc) is zajló hasonló akcióval azzal a szándékkal, hogy segítsenek és szolidaritásukat fejezzék ki a nélkülözők, illetve a szociálisan marginalizáltak iránt. Az összegyűlt adományokból országos szinten 300 rászoruló családot fognak támogatni, az esemény egyik médiatámogatója a Bihari Napló volt.

 

Ciucur Losonczi Antonius

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!