2014.02.27. 14:10
Aláírásgyűjtés lesz a palagáz-kitermelés ellen
Egy tízfős kezdeményezőbizottság alakult Bihar megyében azzal a céllal, hogy 100 ezer aláírás összegyűjtésével megakadályozza a palagáz-kitermelést. A részletekről csütörtökön tájékoztattak.
Egy tízfős kezdeményezőbizottság alakult Bihar megyében azzal a céllal, hogy 100 ezer aláírás összegyűjtésével megakadályozza a palagáz-kitermelést. A részletekről csütörtökön tájékoztattak.
Az ötletgazda Laurenţiu-Cornel Eustaţiu a csütörtök délután tartott sajtótájékoztatón bejelentette: egy tízfős, civilekből álló kezdeményezőbizottság alakult Váradon, illetve Bihar megyében azzal a céllal, hogy 100 ezer aláírás összegyűjtésével megakadályozza a hidraulikus rétegrepesztéssel és horizontális fúrással történő palagáz-kitermelést Romániában. Az Alkotmány 74. cikkelyének 1. és 2. bekezdése ugyanis kimondja, hogy törvénykezdeményezést nyújthat be a kormányon és a képviselőkön, szenátorokon kívül legkevesebb 100 ezer, szavazati joggal rendelkező állampolgár is. Az indítványozók legalább az ország 14 megyéjéből, illetve a fővárosból kell származzanak, és minimum 5 ezer aláírás kell összegyűljön egy-egy megyében, illetve Bukarestben. Ugyanakkor az 1999/189. számú törvény szerint a törvénykezdeményezés népszerűsítését egy legkevesebb tíz, szavazati joggal rendelkező bizottság kell biztosítsa, melynek nem lehetnek „alkotótényezői” kormány- vagy párttagok.
Procedúra
Laurenţiu-Cornel Eustaţiu kifejtette, hogy kezdeményezőbizottság létrejöttét már hitelesítették egy közjegyzőnél, és elkészítették motivációs levelüket, melyet ezekben a napokban még áttanulmányoznak a tagok. A folytatásban meg kell szerezzék Bukarestben a parlament mellett működő jogi testület véleményezését, majd az összes dokumentációt leadják, hogy az indítványozó szándékuk megjelenhessen a Hivatalos Közlönyben. Miután ez megtörtént, kezdhetik el gyűjteni az aláírásokat, melyhez hat hónap áll a rendelkezésükre. Ha sikerrel járnak, a listákon szereplő adatokat ellenőriztetniük kell az önkormányzatoknál, és ezután valamennyi aktát összesítve benyújtják törvénykezdeményezés formájában a Szenátusnak, mely ez esetben a döntéshozó fórum.
A környezetvédő megítélésében éppen az az erősségük, hogy nem támaszkodnak politikai pártokra. Hozzátette: bízik a sikerükben, szerinte nem jelent majd gondot az aláírások összegyűjtése, mert segítenek önkéntesek, az ívet az Ecotop honlapjáról is le lehet majd tölteni, emellett pedig jó kapcsolatokat ápolnak azokkal a helybéli lakosokkal, ahol koncessziós engedélyt bocsátottak ki palagáz-kitermelésre.
Ciucur Losonczi Antonius