ERDON Helyi hírek

2015.01.11. 14:23

Böllérverseny volt Nagyváradon

A borongós, esős idő ellenére sokan gyűltek össze szombaton az Era Shopping Park előtti parkolóban, ahol Nagyváradon első alkalommal szervezték meg a D-ale porcului elnevezésű böllérversenyt.

A borongós, esős idő ellenére sokan gyűltek össze szombaton az Era Shopping Park előtti parkolóban, ahol Nagyváradon első alkalommal szervezték meg a D-ale porcului elnevezésű böllérversenyt.

Az időjárás kissé megnehezítette mind a szervezők, mind a résztvevők dolgát, de mindennek dacára végül is a rendezvényt sikerült lebonyolítani. Az egyik probléma az volt, hogy a szervezők által pénteken felállított pavilonokat még aznap szertefújta a szél, így a csapatoknak maguknak kellett gondoskodniuk sátorról. „Péntek este kaptunk egy sms-t, hogy nincs sátor, úgyhogy arról is nekünk kellett gondoskodnunk” – mondta a székelyhídi csapat képviselője.

Specialitások

Voltak, akik azt kifogásolták, hogy kevés eligazítást kaptak a verseny ideje alatt, mások pedig azt, hogy a sertéseket nem helyben szúrták le. „Egy igazi böllérverseny nem ilyen, hiszen már a legelejétől eltérőek a módszerek, a hagyományok. Vannak, akik perzselik, mások forrázzák a sertést, olyan is van, hogy gyantával kevert vízzel forrázzák le. ” – tudtuk meg az érmihályfalvi csapat egyik tagjától. Abban viszont egyetértettek az általunk megkérdezett versenyzők: ahhoz képest, hogy első alkalommal szervezték meg, végül is a verseny megállta a helyét.

A megmérettetés szombat reggel kezdődött, a versenyzőknek legelőször toroskáposztát kellett készíteniük, ezt követték az egyéb, hagyományos „disznóságok”, melyek mellett minden csapatnak el kellett készítenie saját településének specialitását. Például a székelyhídiak, akik a Szík kerületet képviselték, specialitásként faszénen sütött sertéstarját és sertéskerajt készítettek; az érmihályfalviak úgynevezett toros tepsivel álltak elő ( savanyú káposzta, alma- és hagymaágyon sült kolbász), de készítettek kolbászhússal, májjal, gombával és tojással töltött császárszalonnát is.

Jóllakhattak

Közben a színpadon egymást követték a néptánc és népzenei előadások, miközben a parkolóban többek között disznóperzselés-bemutató is volt. A fellépők között volt a Crişana és a Nuntaşii Bihorului néptánccsoport, valamint a sokak által ismert Văru Săndel.

Míg a huszonkét résztvevő csapat tagjai a fínomságok elkészítésével foglalatoskodott, a látogatók az előre megvásárolt értékjegyekért kóstolókat vehettek abból, ami már elkészült. Mint láttuk, annál a standnál, ahol az értékjegyeket árulták, állandóan sor volt, s egyes települések csapatai már dél körül arról számolta be, hogy mindent eladtak, amit készítettek. A toroskáposzta, kolbász, hurka és tepertő mellé házi pálinkát, forralt bort is kínáltak a látogatóknak a csapatok. De azok is jóllakhattak ezúttal, akiknek nem volt pénzük: több alkalommal is láttuk, hogy szegényesebb kinézetű, idős embereket ingyen vendégeltek meg a versenyzők.

A versenyt, melynek lapunk is médiatámogatója volt, a Megyei Tanács által koordinált Tradicionális Kultúra Megőrzéséért és Népszerűsítéséért létesült Megyei Központ, a Romániai Községek Egyesülete Bihar megyei filiáléja, a Bihar megyei Cégek Egyesülete, valamint a D ART kulturális egyesület szervezte.

Neumann Andrea

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!