Kolozsvári „Tizenkét dühös ember”

A Kolozsvári Nemzeti Színház, Tudor Lucanu rendezésében, bemutatta Reginald Rose a „Tizenkét dühös ember” című, világhírnévnek örvendő drámáját (eredeti cím: 12 Angry Men), melyet a múlt század derekán írt.

1957-ben e címen mutatták be azt a filmdrámát, amelyet Sidney Lumet rendezett. Forgatókönyvíró maga Reginald Rose. Alapmű a „Tizenkét dühös ember” című alkotás.

Magának a filmnek figyelemre méltó sikere volt. Nem Amerika lenne, ha ezt nem használná ki a lehető legjobban. Maga az alapötlet egyszerűségében is zseniálisan jó arra, hogy a szereplők, de a nézők is elmerüljenek egy olyan eseménysorban, amely mindnyájunkkal megtörténhet. Felelősséget kell vállalnunk mindazért, amit tettünk, állítottunk földi életünknek egy bizonyos napján.

A kolozsvári színházi bemutató

A színház a maga sajátos eszközeivel mutatja be a darabot, másként, mint a film.

A helyszín New York városában a Bírósági épületnek egyik szobája, Adrian Damian díszlettervező elképzelésében. A padló a szabadkőművesek gondolkodását sugallja. A hatalmas ablakokon beáramlik a rekkenő hőség.

Ugyanakkor látszik New York városának néhány filmekből is ismert jellegzetes darabkája.

Az ügyészségi tiszt beengedi azt a tizenkét esküdtet, akiknek a tárgyaláson elhangzottak alapján ítéletet kell hozniuk egy gyilkossággal vádolt 18 éves fiatalemberrel kapcsolatban. Bűnös vagy ártatlan?

Szereplők: 1. esküdt: Ovidiu Crişan, 2. esküdt, Ruslan Bârlea, 3. esküdt Ionuţ Caraş, 4. esküdt Miron Maxim, 5. esküdt Radu Lărgeanu, 6. esküdt Cătălin Codreanu, 7. esküdt Cătălin Herlo, 8. esküdt Matei Rotaru, 9. esküdt Cornel Răileanu, 10. esküdt Cristian Grosu, 11. esküdt Petre Băcioiu, 12. esküdt Emanuel Petran. Ügyészségi tiszt Doru Bodrea. Technikai rendező: Doru Bodrea.

Nekik adatott meg az a nem éppen könnyű feladat, hogy egy aránylag elvont gondolatot körbejárjanak egy óra 40 perc alatt. Az idő megegyezik a klasszikus filmidejével.

Az előzmények: mind a 12 esküdt végig ülte a tárgyalást, és meghallgathatta a vádló és védő beszédeket, ugyanakkor a tanúkat is. Ezeknek ismeretében egységesen kell, döntsenek. Ami nem pont annyira könnyű. Mert mind a tizenkét egyénnek azonos véleménye kell, legyen. Holott a 12 egyéniségnek más és más a foglalkozása, más és más a temperamentuma és gondolkodása, elképzelése a lehetséges váddal kapcsolatban. Reginald Rose zsenialitása abban van, hogy egy nagyon fontos kérdéssel kapcsolatban hozott döntésben az esküdtek egyetértését kéri. Ami csak látszólag nagyon könnyű. Írói utasítás szerint, mindenik egyéniség saját gondolat és temperamentuma alapján hozhatja meg a döntést, a tények alapján. Természetesen az esküdtek különbözőképpen viselkednek. Négy esküdt, amikor bejön a terembe, újságot tart a kezében. Mindenik fontos és alapos elemzés alapján saját döntését kell, meghozza. Mégis megfogalmazódik az a gondolat, hogy emberi élet felett ítélkezni nagy feladat, főleg, ha fiatal életről van szó. Tehát nem mindegy, mi az esküdt álláspontja egy bizonyos emberi cselekedettel kapcsolatban. Vállalja-e a ráeső felelősséget. A 8-ik esküdt, aki egyébként építész, kételkedik az ifjú vádlott bűnösségében. A gyilkos kés nem egyedi példány- mondja. Lehetett másnak is ilyen vágószerszáma. „Nagyon nehéz objektívnek lenni. Akarva, akaratlanul a mindenütt jelenlevő előítéletek meghamisítják a véleményeket”- állítja a 8. esküdt. Egy adott pillanatban a 18 éves fiatal életére is reflektál. „Nézze, ez a fiú egész életében csak rúgásokat kapott. Tudja. Külvárosi kölyök, az anyja meghalt, amikor 9 éves volt. Másfél évet töltött egy árvaházban, amíg az apja börtönben ült hamisításért. Szörnyű tizenhat év van mögötte. Szerintem tartózunk neki ezzel a néhány szóval. Ez minden.” Mint ahogy, volt is. Megfogalmazódik a kérdés, a 12 egyén, tud-e egyénileg hasonlóan gondolkodni. Képesek együtt elfogadni egy emberi megnyilvánulást. Milyen gondolatvilágot kell, tükrözzön az az ember, aki másokat meg tud győzni arról, hogy neki van igaza egy bizonyos, meghatározott cselekedettel kapcsolatban. Észreveszi az apró részleteket, vagy a látszat alapján ítélkezik? A néző az érvelés izgalmas, érdekes világába nyerhet betekintést. A színészek játéka szuggesztíven érzékelteti, melyik az a pillanat, amikor a szereplők a vélemény-változtatásra képesek.

Reginald Rose nagy érdeme el tudja hitetni, közömbösek is tudunk lenni egymással szemben. Mindenkinek megvan a maga mikró világa, melyben élheti e világi életét. Nem törődve azzal, hogy embertársunkat mi is foglalkozatja. Melyek azok az érzelmi változatok, amelyek gondolkodásunkban megnyilvánulnak, ránk jellemzőek. Tudunk-e elfogadható megegyezést kötni, amely után nem kell lehajtani fejünket. Ugyanakkor felvetődik, mennyire vagyunk képesek egymásra figyelve úgy határozni, hogy az, másokat ne sértsen, ne alázzon meg.

Az előadás rendezője Tudor Lucanu nagy érdeme, hogy megkapta azt az Ariadné fonalat, melyet követve, megteremtett egy rendkívül jól átgondolt előadási légkört, mely meg tudta győzni közönségét a színház örök erényéről. Amely képes tükröt tartani mindazoknak, akik művészi élményben részesülnek. Mindez nemcsak a rendező, de a színészek nagy érdeme is.

Reginald Rose szövegének fordítója, Eugen B. Marian a szerzővel együtt lehetőséget ad mind a 12 szereplőnek arra, hogy azokat az adottságaikat, melyekkel rendelkeznek, latba vessék. Bizonyítván a valódi színház mágikus erejét.

Talán ennek is köszönhető az, hogy az előadás elején, amikor a szobába az esküdtek bevonulnak, az egyik esküdt még az asztalra is felmászik, hogy beindítsa a ventilátorokat, azonban azok nem működnek. Az előadás utolsó jelenetében a falikapcsoló lenyomásával beindulnak, jelezvén friss levegőre, élettérre van szükség.

Csomafáy Ferenc