2015.05.17. 12:35
Projekt a TBC-fertőzöttek segítésére
Kirekesztés nélküli élet a TBC-ben szenvedők számára címmel indul egy projekt Bihar megyében. Ezzel kapcsolatos előadások hangzottak el pénteken, a nagyváradi Maxim szállóban.
Kirekesztés nélküli élet a TBC-ben szenvedők számára címmel indul egy projekt Bihar megyében. Ezzel kapcsolatos előadások hangzottak el pénteken, a nagyváradi Maxim szállóban.
A projektet az Európai Gazdasági Térség (SEE), valamint a Civil Társadalom Fejlesztéséért létesült Alapítvány támogatja és a Multidrog Rezisztens TBC-ben Szenvedők Támogatásáért létrejött Egyesület – az ASPTMR – ülteti gyakorlatba.
Amint Ştefan Răduţ országos alelnök lapunknak elmondta, a Bihar megyei projekt lényege, hogy az érintetteket pszichológiai tanácsadásban, csoportterápiában részesítik.
Segítség
Főleg újonnan diagnosztizált, illetve a kezelésen már átesett páciensek vesznek majd részt, összesen mintegy ötven személy, akiknek, amennyiben nem váradiak, az útiköltségét is megtérítik majd. Gondot jelent, hogy a társadalom kirekeszti azokat, akikről kiderül, hogy ebben a betegségben szenvednek. Fontos, hogy helyreállítsák ezeknek az embereknek az önbizalmát és segítsenek nekik abban, hogy ismét megtalálják a helyüket, mondta az egyesület alelnöke.
Ugyancsak a projekt részeként Nagyváradon, Belényesben és Szalontán tájékoztató kampányokat is tartanak majd. A nyolc hónapon át zajló projekt értéke 24660 euró, ezen belül a vissza nem térítendő támogatás 22190 euró.
Egyre kevesebb
A nyitókonferencián dr. Marilena Crişan, az országos TBC-program Bihar megyei koordinátora is felszólalt. Elhangzott: évente három millió személy hal meg TBC-ben világszerte, de a betegség hazai előfordulása szerencsére egyre ritkább: míg 2002-ben százezer lakosra 142 TBC-beteg jutott, jelenleg ez a szám a felére csökkent – de ezzel együtt, európai szinten Románia még mindig élen jár a betegek számát illetően. Az egyszerű TBC gyógyulási aránya 86%, s 75% körüli azok esetében, akik másodjára fertőződtek meg, vagy egyszer már abbahagyták a kezelést. A multidrog rezisztens TBC gyógyulási aránya viszont 50% alatti, hangzott el.
Mindazonáltal, nagy előrelépés, hogy tavaly óta rendelkeznek korszerű tesztekkel, nem kell három hónapig várni, míg laboratóriumban ki tudják mutatni a bacilust.
Szó esett arról is, hogy a TBC gyakorta társul alkoholizmussal, illetve hogy az AIDS-betegek egy része egyúttal TBC-fertőzött is. A projekt üzenete: a TBC gyógyítható, ennek feltétele az, hogy a beteg jusson hozzá és alkalmazza a kezelést. Ugyanakkor fontos segítenünk azokon, akik túlestek a betegségen, hogy ismét megtalálják a helyüket a társadalomban.
Neumann Andrea