2015.07.20. 08:56
Nelson Mandelát ünnepelték Váradon
Nelson Mandela bronzszobrát leplezte le péntek délelőtt Dél-Afrika bukaresti nagykövete a Nagyváradi Polgármesteri Hivatalban. Tenjiwe Mtintso az önzetlenségről szólt és énekelt is.
Nelson Mandela bronzszobrát leplezte le péntek délelőtt Dél-Afrika bukaresti nagykövete a Nagyváradi Polgármesteri Hivatalban. Tenjiwe Mtintso az önzetlenségről szólt és énekelt is.
Az afrikai származású, de hosszú ideje Nagyváradon élő Jaco du Plessis, a Theranova egészségügyi központ igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, majd Mircea Mălan alpolgármester szólt elismerően Nelson Mandeláról, az önfeláldozó államelnökről, aki túl tudta tenni magát személyes sérelmein azért, hogy segítsen népén.
Bölcsesség
Gerő Katalin magyarországi szobrász elmondta: amikor felkérték, hogy készítse el Nelson Mandela szobrát, arra gondolt, hogy nem csak az arcot kell megjelenítenie, hanem mindazokat a vonásokat, melyeket annyira tisztel benne. Szobája falára ki van függesztve Nelson Mandela egyik mondata, éspedig az, amit a börtönből való kiszabadulásakor mondott: „Tudtam, hogy nem szabad gyűlölnöm, mert akkor sajátmagamat zártam volna börtönbe”. Első sorban bölcsességét és pozitivizmusát akarta megjeleníteni. „Remélem, hogy az az üzenet jön majd át mindenki számára, hogy nekünk magunknak is ilyenekké kell vállnunk” – mondta Gerő Katalin.
Énekelt
Ezt követően Tenjiwe Mtintso nagykövet-asszony szólalt fel. „Mi, dél-afrikaiak nagyon vidámak vagyunk, mindig találunk valami okot ara, hogy örüljünk. Önök egy kissé túl komolyak” – mondta, majd egy afrikai énekkel törte meg a jeget. Később az egykori elnök életrajzát ismertette. „Ő 67 évet élt az emberiség javára. Próbáljunk meg mi is 67 percet az emberiségnek felajánlani. Tegyük meg azt, amit megtehetünk azért, hogy a világ job legyen” – hangzott el. Mint megtudtuk, Romániában elsőként Nagyváradon ünnepelték meg a Nobel-békedíjas Nelson Mandela Nemzetközi Napját, ez tavaly történt, s a nagykövet-asszony elmondta, nagy megtiszteltetés számára, hogy most pedig második alkalommal emlékeznek Dél-Afrika első demokratikusan választott elnökére.
Segítsünk
„De mit teszünk mi azért, hogy minden egyes nap egy Mendela-nap legyen?” – tette fel a kérdést. Később a megbocsátásról, az önfeláldozásról, az önzetlen munkáról, az afrikai eredetű Ubuntu-eszméről szólt, melnyek lényege az emberség, az adakozás, egymás segítése. „Nem lehetünk boldogak úgy, hogy valaki mellettünk hiányt szenved és mi nem teszünk érte semmit” – fejtette ki. Arról is szólt, hogy Nagyvárad peremén emberi méltóságuktól megfosztott, barakkokban élő emberekkel találkozott, s azt sem hallgatta el, hogy Dél-Afrika kincseit európai vállalatok veszik el. „Nézzünk Afrika felé és értsük meg, hogy nem lehet olyan világunk, melyből hiányzik Afrika. Próbáljunk egy jobb Afrikát építeni, egy jobb világban” – hangzott el.
Ezt követően a nagykövet asszony, Jaco du Plessis és Gerő Katalin leleplezték a szobrot, mely a Theranova udvarán kap majd helyet.
A későbbiek során Dr. Ioan Horga egyetemi tanár, a Nagyváradi Egyetem történelem és nemzetközi tudományok karának dékánja és Dr. Mircea Brie egyetemi előadótanár szólalt fel, majd a jelenlévők kérdéseket tehettek fel.
Neumann Andrea