2015.09.09. 11:39
Fehér Isten című film nyerte a Legjobb film díját
Az 5. Medgyesi Közép-Európai Nemzetközi Filmfesztivál verseny-filmszekciójában (MECEFF „7+1” 2015) hét ország- Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia- 2014-ben készült, legjobb filmtermésével vett részt.
Az 5. Medgyesi Közép-Európai Nemzetközi Filmfesztivál verseny-filmszekciójában (MECEFF „7+1” 2015) hét ország- Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia- 2014-ben készült, legjobb filmtermésével vett részt.
A Záró Gálán díjkiosztásra került sor. A neves szakemberekből álló zsűri tagjai: Wolfgang J. Ruf író, egyetemi tanár, a zsűri elnöke (Németország), dr. Anca Mitran egyetemi tanár, James Ulmer, a New York Times szerkesztője, Costel Safirman, filmkritikus, dokumentumfilmek alkotója (Izrael), Călin Stănculescu filmkritikus. Több filmről szóló könyv szerzője. A zsűri döntése alapján díjazták a filmeket.
Díjazott filmek
A Legjobb film díját Mundruczó Kornél rendezésében készült Fehér Isten című film nyerte. A film a Legjobb operatőri díjat is megkapta. Főszereplője Lili, a 13 éves kislány konokul harcol, hogy megvédje Hagen nevű korcs kutyáját, a környezetének tiltakozásával szemben. A film a meggyötört, megkínzott kutyák és az elnyomók, az emberek elleni harcról szól.
Forgatókönyvírók: Wéber Kata, Mundruczó Kornél, Petrányi Viktória. Operatőr: Rév Marcell. Vágó: Jancsó Dávid.
Főszerepben: Psotta Zsófia (Lili).
A filmnek rendkívül fontos társadalmi mondanivalója van. Külön érdekessége a dresszírozott kutyáknak „szereplőkké való előléptetése”, a film eszközeinek felhasználásával.
Rév Marcell operatőr a film történetének vizuális megjelenítését hitelesen valósította meg.
A Legjobb rendező díját Lukasz Palkowski rendezésében készült, Istenek-című lengyel film kapta. A film Zbigniew Religa (1938-2009) szívsebész életpályájának alakulásáról szól. Az orvosprofesszor, 1985-ben, minden nehézség, bürokratikus gáncsoskodás ellenére, sikeres szív transzplantációt valósított meg Lengyelországban.
Forgatókönyvíró: Krzysztof Rak. Operatőr: Piotr Sobocinski Jr. Vágó: Jaroslaw Barzan.
Zbigniew Religa szerepét Tomasz Kot mély átéléssel alakította. A Legjobb alakításért járó díjat kapta meg.
A Közönség díját a Sötét völgy című osztrák- német film nyerte, melynek rendezője Andreas Prochaska. Thomas Willmann, 2010-ben megjelent, azonos című sikerkönyvének filmváltozata.
Forgatókönyvírók: Martin Ambrosch, Andreas Prochaska.
Operatőr: Thomas W. Kiennast. Vágó: Daniel Prochaska.
Főbb szereplők: Sam Riley, Tobias Moretti.
Az osztrák Alpok egy eldugott völgyében magányos lovas érkezik, melynek közösségét sötét titok kapcsolja össze. Amerikai fotósként mutatkozik be. A rendező osztrák környezetbe helyezi a vadnyugatról érkező embert.
Fokozatosan derül ki, miért érkezett a településre.
Western film osztrák környezetben.
Díszoklevelet nyújtottak át Radu Gabrea, neves rendezőnek az 5. Medgyesi Közép-Európai Nemzetközi Filmfesztivál koncepciójának, jól átgondolt, dokumentált programjának meghatározásáért.
Csomafáy Ferenc