Kommentár: Hogyan ne beszéljünk a másságról 2.

Semmiképp sem lep meg az, hogy a homoszexualitás, „európai importként”, vitákat gerjeszt a társadalomban és az sem, hogy az Egyházak azt a magatartást veszik fel, melyet egyházi mivoltuk megkövetel.Meglep viszont az, hogy egyazon generáción belül egyesek milyen hamar átléptek az elnyomottak szerepéből abba, ahol mások felett vágynak erőt gyakorolni, vagy az, hogy a nem jóváhagyott aláírások száma több mint 100.000 váradié, miközben én egyetlen egyet sem ismerek aki aláírt volna és tőlem sem kérte senki, hogy aláírjak valahol, pedig több felekezethez állok közel, vagy az, hogy néhány, esztétikailag és anyagában meglepően egységes plakát (láthatóan ugyanazon társaság által lettek megtervezve és elkészítve, nem a tüntetők által) hátulja, a köztéren tartott beszédek háttere, illetve a jelenség pártolói és fenntartói megtöltik a virtuális fórumokat és a társadalmi médiát egyre erőszakosabb szövegekkel, arra buzdítva, hogy a homoszexuálisokat távolítsák el a társadalomból, akaratuk ellenére zárják el, telepítsék ki őket vagy orvosi eljárásokkal kínozzák őket. Felháborít, hogy vallástudósok által fenntartott teljesen törvényes álláspontokat, egy püspök papi beszédeit felhasználhatják (és felhasználják) ennyire alattomos módon paravánként, erőszakra való buzdítás és fasiszta beszédek indokaiként, melyektől a társadalomnak, úgy tűnik, elfelejtette, hogy óvakodnia kell.

Ugyanakkor elcsodálkoztatnak az érvek. A tisztelt olvasók bizonyára átolvasták azt a kidolgozott írást, melyben pontozzuk a homoszexuálisok társadalomba történő beillesztésének kapcsán felmerült reális civilizációs dilemmáit. Ezek közé tartozik viszont a hagyományos értelemben vett család „védelme”; elképzelhetetlen, hogy a homoszexuálisoknak adott civil jogok arra késztetnék a jó keresztényeket, hogy árvaházakban hagyják gyermekeiket és, hogy elváljanak – mivel ezek rossz kereszténnyé tennék őket. Pontoztam ugyanakkor a homoszexuálisok tüskés politikai viszonyát a „Szexuális forradalom”-nak nevezett jelenséggel. Valóban, a társítás a legkevésbé sem ajánlott, tehát a homoszexuálisokra ragasztott címkék között (a legjelentősebb mindig a kiskorúak megrontása volt) természetesebbnek tűnik a közterület degenerálása, pornografizálása… annak ellenére, hogy azok a serdülő gyerekek, akik a nagyváradi iskolák mosdóiban szexelnek, fiú és lány, és számos lány által alig 13 évesen viselt prostituált ruházat és smink, nem a homoszexuálisok sikerének jele, hanem apukáik kudarca.

Egyenesen súlyosnak tűnik az, hogy annak legyünk tanúi, ahogyan az állami tisztségviselők üzleti ügyekbe keveredjenek: nemrég a Polgármesteri Hivatal nagyterme egy „konferencia” helyszíne volt, ahol kiskorú fiatalok egy hölgyet hallgattak végig, amint az felsorolta a homoszexualitás törvénytelenségeit, melyek közé tartozik a világ rendjének előre megfontolt szándékkal történő aláaknázása. Furcsa ez a hanyag átismétlése Cion Bölcseinek Jegyzőkönyveinek, a létrejötte után 100 évvel és teljes sikerüknek iszonyatos megállapítása után 70 évvel. Azon a találkozáson, a nagylelkű fogadás mellett, Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere feltételek nélküli fenntartásának adott hangot levelében, melyet felolvastak a plénumban. Ekkor viszont őnagysága feladatkörének veszélyes átlépését állapíthatjuk meg, mivel Ilie Bolojan, polgármesteri minőségében a közjavak megválasztott gazdálkodója és a közigazgatási rend biztosítója, nem a közösség erkölcsi vezetője és semmiképp sem egyik fél irányítója a másik ellen. Bolojan Ilie gazdának az a feladata, hogy a közkofferek kincseit számolja és gondoskodjon arról, hogy nem ürülnek ki, nem az, hogy a ráhagyott javakat arra használja, hogy egyesek eszméit és forradalmait támogassa. Bolojan Ilie gazda egész biztosan megmutathatja támogatását úgy, hogy saját lakásának nappaliját ajánlja fel az összejövetelre vagy a még általa vezetett párt székhelyét, de semmiképp sem egy olyan Polgármesteri Hivatal nagytermét, melynek nem szerepe a polgárok szellemi és eszmei terelése.

Bolojan Ilie ugyanis egy olyan beosztást tölt be, melynek eredete a királyi vagy egyházközségi intéző, aki arra hivatott, hogy a falubelieket képviselje az uraság előtt és biztosítsa a közötte és parasztok között létrejött egyezségeket. Mivel Nagyvárad az ország legeladósodottabb városa és polgármestere a politikai ideológus szerepét játssza egyáltalán nem ajánlatos módon, néha erőszakos lépésekkel, olyan, mintha az istállós fiú kényelmesen teát inna a szalonban, miközben a farkas széttépi a teheneket az istállóban. A Régi (nem a kommunista) Rendszer idejében, melyből a polgármesteri tisztség ered, az ilyen szemtelenségeket ostorozással büntették. Ma, a tisztségbe való újraválasztással hálálják meg. Természetesen a verés egy barbár tett, de az arcátlanság megkoronázása a világ elgyengítésének módja és jobban kezünk ügyébe esik, mint a Titkosak és homoszexuálisok abszurd összeesküvései. A keresztény, hagyományos és jóérzésű Igazság az, hogy léteznie kell egyfajta büntetésnek.

Gabriel Miloia