ERDON Helyi hírek

2017.10.04. 12:38

Az internet veszélyeire figyelmeztettek

A Bűnmegelőzési Hét alkalmából a Bihar megyei Rendőr-felügyelőség bűnmegelőzési osztályának munkatársai tegnap Internet-óra címmel a nagyváradi Művészeti Líceumban tartottak kötetlen előadást.

A Bűnmegelőzési Hét alkalmából a Bihar megyei Rendőr-felügyelőség bűnmegelőzési osztályának munkatársai tegnap Internet-óra címmel a nagyváradi Művészeti Líceumban tartottak kötetlen előadást.

A megelőzést előtérbe helyező ismertető előadás egyben egy kiállításnak is helyet adott: az iskola diákjai az év folyamán részt vettek Az internet láthatatlan oldala című versenyen, alkotásaik által az erőszak minden formáját elutasítják, felhívva a figyelmet arra, hogy a szavak is fegyverré tudnak válni, a lelki bántalmazás pedig ugyanúgy (vagy még jobban) fáj, mint a testi. A kötetlen előadás során a bűnmegelőzési osztály munkatársai, Răzvan Chebeleu és Radu Paul a Facebook és az internet lehetséges veszélyeire figyelmeztettek. Kevés olyan fiatal van, aki ne lenne jelen valamilyen közösségi oldalon, Facebook-profilja szinte mindenkinek van. Ám az adatlap megszerkesztésénél fontos odafigyelni arra, hogy milyen adatokat adunk meg magunkról, mert könnyen bűncselekmény áldozataivá válhatunk. Ezért a saját biztonságunk érdekében ajánlatos az adatlapunk beállításainál azt az opciót választani, hogy csak ismerőseink láthassák adatainkat, amelyeket így is korlátozott mértékben adjunk meg. Az összetett jelszó fontos eleme az internetes biztonságnak, hangzott még el a tájékoztatáson.

Ismeretlen ismerősök

A közösségi oldalon lehetőség van akár több ezer „ismerős” szerzésére, ám a saját biztonságunk érdekében nem ajánlatos ismeretleneket bejelölni, vagy elfogadni „barátnak”, ilyenkor ugyanis fennáll annak a veszélye, hogy az ismeretlen ismerősök kémkednek utánunk, megadott adataink alapján megkárosítanak. Manapság a Facebookra minden felkerül, szokás mondani, hogy ami nincs ott fenn, az meg sem történt. Pedig a folyamatos posztolásnak, „check-in”-eknek káros következményei is lehetnek: a lehetséges áldozatok után kémkedő bűnözők kinyomozhatják szokásainkat, azt is megtudhatják, hogy mikor üres a lakás, amit nyugodtan kirabolhatnak – adott rá példát a rendőrtiszt. Emellett a zsarolás veszélye is fennáll, különböző sértő képek által sarokba szoríthatják az áldozatot.

Az áldozattá válás mellett az internetes bűncselekményekre is kitértek a beszélgetés során, kiemelve azt, hogy ahogy bármely más törvény esetében, a tudatlanság itt sem mentség. Szó volt a szerzői jogról, annak megszegésének következményeiről, a sorozatos adatlopás ugyanis pénzbírsággal, de akár szabadságvesztéssel is büntethető.

János Piroska

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!