Eltemették dr. Földes Béla váradi főorvost

Péntek délután a váradi Rulikowszki temetőben utolsó földi útjára kísérték dr. Földes Béla ideggyógyász főorvost. Exc. Böcskei László római katolikus megyés püspök és Mons. Fodor József általános helynök mondtak gyászbeszédeket a Steinberger kápolna előtt.Nagy tömeg kísérte utolsó földi útjára a köztiszteletnek örvendett dr. Földes Béla főorvost, aki hosszas szenvedés után múlt hét kedden hunyt el 69 éves korában.

A Steinberger kápolna előtt kezdődött gyászszertatáson Mons. Fodor József általános helynök úgy fogalmazott: amikor megtudta, hogy dr. Földes Béla főorvos hosszú és fájdalmas szenvedés után visszatért az atyai házba, újra és újra Szent János evangéliuma csengett vissza a fülében, az a rész, ahol az apostol így írt Jézusról, aki a szamariai asszonnyal beszélgetett: „elfáradt, és leült”. Dr. Földes Béla is elgyötörten kopogtatott Jézus szentséges szívének ajtaján, mert elfáradt a betegség keresztjének a hordozásában, teherrel a vállán, és most eljutott az örök élet túlsó partjára, ahol már vártak rá. Fény minőségében munkálkodva arra a pontra érkezett, amikor „élete akkumulátora lemerült”, és már nem tud többet világosságot árasztani.

Az Úristen az embernek három imakönyvet adott. A nyomtatott imakönyvet, amelyből az elhunyt is imádkozott, énekelt. A lelke Istennel találkozott, és ez imádság, az Istennel való beszélgetés közel hét évtizeden keresztül tartott. A hit, az Istenhez való hűséges ragaszkodás ott volt a szívében, naponta bemutatta Istennek a dicsérő áldozatát. Cselekedeteinek a rúgója mindig Isten és a felebaráti szeretet volt. Ez volt a hivatása neki: orvos- testi és lelki is. Mindig ott volt, ahol éppen szükség volt rá: egyházában, amikor templomépítést kellett támogatni, vagy vallásos ünnepségeket szervezni. Ugyanilyen szeretetet gyakorolt, mint a Máltai Szeretetszolgálat vezetője, a Caritas Catolica alapító tagja, a szentjobbi gyermekotthon alapító-támogatója, a kíváló eredményeket nyújtó ifjúság, egyetemisták megsegítője. És ez csupán néhány példa közösségünk életéből, hiszen mindennapjaiban fáradhatatlan, hűséges szolga volt.

A másik imakönyv a nagy természet imakönyve: kirándulások, zarándoklatok szervezője, vezetője volt, beszélgetéseiben mindig örömmel újságolta hol-merre járt, milyen csodálatos dolgokat látott, gyakran idézve a 18. zsoltár sorait. A természetben ugyanis felismerte az Isten alkotta szépséget, nagyságot. A harmadik imakönyv pedig a súlyos betetőzése földi életének, amely kettévágta élete fonalát, a szenvedés csupa nagy betűvel írott imakönyve. Isten kezébe helyezte sorsát, nap mint nap imádkozta a szenvedés imakönyvét, mely most végleg kiesett az ő kezéből.

Két igazság

Gyászbeszédében Böcskei László megyés püspök azt mondta: számunkra értékes barátot, testvért búcsúztatunk, egy Embert. A Szentírás első soraiban arról olvashatunk, hogyan teremtette meg Isten a világmindenséget, és mindazt, amit a világba helyezett. Egy olyan tevékenységről van itt szó, mely az életről, az életbe emelésről és az élet szolgálatáról beszél, bemutatván azt az eredeti rendet, mely Istennek örök terve a világmindenséggel, és benne az emberrel. A semmiből az életbe hívja a teremtményt, ez Istennek a terve, aminek kibontakozását már születéskor küldetésként kaptuk meg mindnyájan, majd keresztségünkben ennek megerősítésében is részesültünk. A Teremtés történetben arról is olvasunk, hogy amikor megteremtette az embert, Isten úgy rendelkezett: töltsétek be a Földet, és vonjátok uralmatok alá, és ezzel csodálatos hatalommal ruházta fel az első emberpárt. A teremtés munkájának részeseként az ember tovább folytathatja azt, ami Isten szeretetcselekedetének megismételhetetlen tette az emberiség története folyamán, mert nem egy alárendelt szerepet adott az embernek, hanem maga mellé emelte őt, hogy a teremtés csodája folytatódjon minden ember boldogulásáért.

„Amikor most a Teremtés történetet idéztem, nem egy teológiai diskurzust akarok tartani, inkább két nagyon egyszerű, de ezen pillanatok érzéseit nagyon meghatározó igazságot szeretnék aláhúzni azért, hogy elhunyt testvérünk, aki nem üres kézzel és nem elszegényedett lélekkel távozik ebből a világból, már most meglássa rajtunk azt, hogy valamint magunkba zártunk abból, amit földi élete folyamán nagy hozzáértéssel, fáradhatatlan elköteleződéssel, szakértelemmel, mások iránti elfogadással és főleg élő hittel igyekezett maximálisan teljesíteni”- nyomatékosította a főpásztor. Szerinte az első ilyen igazság, hogy egész léte egy ajándék volt a közösség számára, melyhez való tartozását egy felelősségteljes és építő, nem ritkán nemesítő szerepvállalásban bontakoztatta ki. Isten teremtő művének folytatásában hűségesen jeleskedett, mindig közel az emberekhez, hogy most is, tetteiben és emlékeinkben közel maradjon hozzánk. A második ide kivánkozó igazság pedig arra utal, hogy egy olyan felebarátot búcsúztatunk, akinek nem pusztaság, délibábos sivatag volt az élete, mert hiteles forrásokból élt és táplálkozott. A hit nem kirakati kelléke volt az ő életének, hanem belső átélésének mozgató ereje és gyümölcse, aminek folytán egy állandó cselekvő életben látta és találta meg boldogságát. Isten fentebb idézett utasítása így valósult meg számára sokak javára.

Ciucur Losonczi Antonius