2010.02.19. 14:55
Négy ország tőrvívói Szatmáron
<p>Első alkalommal rendezik meg a Szatmárnémeti Kupa elnevezésű női tőrvívó nemzetközi kadetversenyt. Többtucat vívót várnak a versenyre.</p>
Tíz romániai klub mellett magyarországi, németországi és moldovai egyesületek kadet női tőrvívói fognak küzdeni a hétvégén a Csipler Sándor Vívóteremben a korosztályos I. Szatmárnémeti Kupa elnevezésű nemzetközi tornán. Szombaton az egyéni, vasárnap a csapatversenyeket rendezik.
A szombati versenynap nem csak a vívásról fog szólni. 9–13.15 óra között rendezik a csoportküzdelmeket, 14 órától pedig a főtáblás asszókat és 18 órától az elődöntőket. A 19 órára tervezett egyéni finálé előtt egy negyed órás kisfilmet is vetítenek majd, amelyben röviden bemutatják a jelenlévőknek a megyeközpontot és a szatmári vívóiskolát. „Szeretnénk, hogy ez a torna évről évre nőjön és hamarosan az európai körverseny része legyen” – vázolta a terveket röviden a viadal mozgatórugója, Stahl Krisztina. Több tucat vívót várnak, és vélhetően a legjobbjait hozzák el az egyesületek. Öt bukaresti klub (Steaua CSA, Steaua CSS 3, Olimpia, CSTA, Triumf) utazik sportolóival a hétvégén Szatmárnémetibe, a hazai mezőnyből pedig a Chimia Rm. Vâlcea, a Petrolul Ploieşti és a Brassói CSM is jelezte részvételi szándékát. A Szatmárnémeti Sportklub edzőhármasa, Ardeleanu Zsuzsa, Simona Surducan, Dan Şuta tanítványai közül Petrişor Evelin, Mirela Munteanu, Magyar Petra, Bujer Regina, Varga Anett, Löchli Evelin és Helén, Erdei Réka és Gergely Annamária lép majd pástra, míg a Szatmárnémeti Sportlíceum vívói közül Vajda Bea és Ilyés Júlia (edzők: Zsák Marcella, Szabó Rudolf) várják a szombati küzdelmeket.
Az SK két csapattal nevezett a vasárnapi versenyre. 9 órától rendezik az egyenes kieséses mérkőzéseket és 13.30 órától tervezik a döntőt.
A tornát egyébként a Román Vívó Szövetség, a Szatmárnémeti SK, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a Szatmárnémeti Tanács égisze alatt rendezik. Médiapartnerek a Szatmári Friss Újság és az Erdély Online.