2010.07.01. 10:39
Rajt előtt az Opel DragRacing
<p>Szombaton és vasárnap rendezik meg a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtéren Románia legnagyobb autósport-eseményét. A rendezvényre a Transurban vállalat járataival is el lehet jutni.</p>
Elkezdődött a visszaszámlálás az Opel DragRacing előtt, ugyanis szombaton kezdődik Románia legnagyobb autósport-eseménye a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtéren. A szervezők elmondták, hogy a Transurban Rt. közszállítási vállalat jóvoltából szombaton és vasárnap (a rendezvény ideje alatt) hosszított útvonalon közlekednék egyes buszjáratok. Ezekre a járatokra természetesen jegyet kell váltani.
A szervező Szatmárnémeti AutoSportKlub ugyanakkor felhívja az érdeklődők figyelmét arra, ma estig (vagy szombat kora délig, a helyszínen) lehet még jelentkezni a gyorsulási versenyre. Itt versenyezz, ne az utcán! – ezt a nevet viseli a megmérettetés, ahol a szatmáriak a hazai közönség előtt is meg tudják mutatni tudásuk legjavát. A legjobbakat értékes díjakkal jutalmazzák a szervezők, illetve az Opel DragRacing támogatói.
Az esemény idején nyolc DragPubot, illetve hét Food Arénát állítanak fel, ahol a nagy melegben a szomjat, valamint az éhséget lehet csillapítani, szombat délután, a nap versenyei végén pedig három, egyenként 40 személyes busz, a Party Járat indul a repülőtérről a nagykárolyi Termálstrandra, ahol a felejthetetlen bulit ígérnek a szervezők. A buszok szombaton 21 órakor indulnak Nagykárolyba, és vasárnap reggel 4 órakor jönnek vissza Szatmárnémetibe. „Erre bárki jegyet válthat, hiszen a bulibusz ajánlata mindenkinek szól” – olvasható az Opel DragRacing szervezőinek sajtóközleményében.
Buszjáratok
12–es számú járat (14 Mai negyed – Solidarităţii negyed – repülőtér): 8 óra, 8.45, 9.30, 10 óra, 11 óra, 11.45, 12.30, 13.15, 14 óra, 14.45, 15.30, 16.15, 17 óra, 17.45, 18.30, 19.15, 20 óra, 20.45. Vasárnap 17.45 órakor indul az utolsó járat.
Micro 16 negyed – repülőtér: 8.15, 8.45, 9.15, 9.45, 10.15, 10.45, 11.15, 11.45, 12.15, 12.45, 13.15, 13.45, 14.15, 14.45, 15.15, 15.45, 16.15, 16.45, 17.15, 17.45, 18.15, 18.45, 19.15, 19.45, 20.15, 20.45. Vasárnap 17.45 órakor indul az utolsó járat.
Támogatók
Az Opel DragRacing főtámogatója az Opel West szatmárnémeti márkaképviselete; a rendezvény hivatalos autója az új Opel Astra. A rendezvény hivatalos energiaitala a Kalaschnikow. A Lubexpert jóvoltából a Mobil1 motorolajokat és kenőanyagokat használják. A verseny biztonságát az Omniasig garantálja, gumiabroncsok a GerBogtól. A szórakozást és kikapcsolódást a nagykárolyi Termálstrand biztosítja. Logisztikai partner az A–CAR Romania és a Trans Pink. Kiemelt partner a carstyling.hu. A hangosítást a MusicHaus Attila biztosítja.
A rendezvény szervezője a Szatmárnémeti AutoSportKlub és a DragRacing Hungary.
A verseny helyszínét biztosító Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőteret a Szatmár Megyei Tanács bocsájtja a szervezők rendelkezésére, ezáltal is népszerűsítve Szatmár megye turisztikai látványosságait és a repülőtér szolgáltatásait a széles közönség körében.
Az esemény kiemelt médiapartnere a Szatmári Friss Újság és az Erdély Online.