2009.03.18. 09:44
2014-ig korhatáremelést

Traian Băsescu államfő kedden azt
nyilatkozta egy televíziós adásban,
hogy 2014-ig kell megtörténjen a
Romániában a nyugdíjkorhatár
felemelése férfiak esetében 65,
nőknél pedig 60 évre.

Mondta ezt az államfő
annak ellenére, hogy március
elején Emil Boc
kormányfő kijelentette, hogy a
nyugdÃjkorhatár emelése nem
szerepel a kormány azonnali
intézkedései között, hanem
ehelyett más makrogazdasági
politikák elemzése folyik, ahogy
Boc fogalmazott, éppen
azért, hogy ne sodorják veszélybe
azokat, akik szociális szempontból a
legkiszolgáltatottabbak. A
kormány által 2008-ban
elfogadott és az Európai
Bizottsághoz eljuttatott konvergenciaprogram
elÅ‘Ãrja, hogy nÅ‘ni fog a
nyugdÃjkorhatár és ezzel
egyidőben csökkenek az
elÅ‘nyugdÃjba
vonulás lehetőségei.
Egyébként a Világbank is azt
javasolta a román hatóságoknak,
hogy növeljék a korhatárt,
csökkentsék a nyudÃjemelés
mértékét és
javÃtsanak a
nyugdÃjrendszer
ellenőrzésének és
kezelésének minőségén.
A Világbank azt is javasolja, hogy a
nők is ugyanabban az életkorban menjenek
nyugdÃjba mint a férfiak.