2009.06.07. 21:58
Az MKP-ból való kilépések egyértelműen egy új párt megalakításának irányába mutatnak - háttér

Politológusok véleménye szerint a
Magyar Koalíció
Pártjából (MKP) való
kilépések egyértelműen egy
új szlovákiai magyar párt
megalakításának irányába
mutatnak.

"A szlovákiai magyar
közvélemény körében
már hosszabb ideje közszájon forgott
egy olyan nem megerősített
értesülés, hogy az új
párt megalakítása
formálisan ma (vasárnap), tehát
egy nappal az európai választás
után kezdődik meg" - jelentette ki
Öllős László szlovákiai
magyar politológus. Megjegyezte: Bugár
Béla, Gál Gábor, A. Nagy
László és Bastrnák Tibor
vasárnap bejelentett döntése ebbe az
irányba mutat.
Bugárék
lépésüket azzal indokolják,
hogy nem értenek egyet az MKP mai
vezetésének a politikai
stílusával. Különösen
Csáky Pált és Duray Miklóst
bírálják, és egy platform
megalakítását
követelték. Ezt a jelenlegi
alapszabályzat nem teszi lehetővé.
Bugár Béla, A. Nagy László
és Gál Gábor bejelentették,
hogy kedden sajtóértekezletet tartanak
Pozsonyban. Csáky Pál az MTI-nek azt
mondta, hogy az MKP a hét elején foglal
állást a kilépésekkel
kapcsolatban.
Juraj Marusiak szlovák
elemző szerint egyelőre nehéz
megmondani, hogy az MKP-t elhagyó
képviselők lépésükkel
"valójában mit is akartak mondani, milyen
lesz az esetleges új párt, s kit akar
megszólítani". Marusiak szerint
még az sem biztos, hogy valóban alakul
egy új párt.
Szlovákiában az
utóbbi napokban több olyan
vélemény látott napvilágot,
hogy Simon Zsolt, a pártból
áprilisban kilépett, magát
függetlennek nyilvánító
képviselő, volt agrárminiszter
új párt létrehozásán
dolgozik, de maga Simon tagadta ezt.
"Tudok róla, hogy Simon
úr pártot szervez, de nem tudom, milyen
szakaszban van" - mondta Duray Miklós, az MKP
stratégiai alelnöke szerdán a TA3
szlovák hírtelevíziónak.
Simon Zsolt azt mondta a televíziónak,
hogy "erről még korai
beszélni".
Csütörtökön
Szigeti László, az MKP oktatási
alelnöke nyilatkozott úgy, hogy
értesülései szerint Simon Zsolt az
érsekújvári járásba
látogat, ahol képviselőkkel
és talán MKP-tagokkal is
találkozik. "Feltehetően új
pártba verbuválja őket" - jelentette
ki Szigeti.
Simon Zsolt az Új
Szó című szlovákiai magyar
napilap pénteki kiadásában tagadta
a verbuválást. „Hogyan lehet
embereket szervezni egy nem létező
pártba?" - tette fel a kérdést
Simon. Azt azonban elismerte, hogy találkozik
emberekkel. „Ha meghívnak valahová,
akkor nem utasítom vissza" - mondta a
képviselő.
A Markíza pozsonyi
kereskedelmi televízió szerint az
új párt neve Híd lesz, és
szlovákokat is várnak a soraiba.
A TA3
hírtelevízió
értesülései szerint az új,
vélhetően magyar párt
élén Bugár Béla, az MKP
volt elnöke állna. Bugár
korábban úgy nyilatkozott, hogy nem
tartaná jó és szerencsés
megoldásnak egy új magyar párt
létrehozását
Szlovákiában. A szlovák
sajtó szerint az MKP
"alternatívájaként" emlegetett
párt alakuló ülése
szeptemberben várható.
Helyi megfigyelők szerint
belső hatalmi harc dúl az MKP-ben, amely
végső soron kárt okoz a
szlovákiai magyarságnak. Amennyiben
két, egymással vetélkedő
magyar párt működne
párhuzamosan, akkor megtörténhet,
hogy egyikük sem jut be a szlovák
törvényhozásba.
"A lehetséges
támogatói bázis az összes
szlovákiai szavazó mintegy 10-12
százalékára
korlátozódik. Egy ilyen helyzetben
két (magyar) pártnak
problémái adódhatnak a parlamentbe
való bejutással" - jelentette ki Peter
Horváth politológus.
Figyelemre méltó
Bugár azon bejelentése, hogy
négyőjükön kívül
kilépett az MKP-ból az országos
elnökség 3 és az országos
tanács 18 tagja, az egyik regionális
szervezet elnöke, a regionális
tanácsok 32 tagja, 9 regionális
önkormányzati képviselő, 7
járási elnök és 24
polgármester. Arról, hogy ez a
kilépési hullám milyen
hatással lesz a párt
tagságára, eltérnek a
vélemények. Az utóbbi hetekben a
lévai és a rimaszombati
járásban hagyták el több
tucatnyian a pártot, s néhány
más régióban is belső
viták vannak.
Csáky szerint a Focus
közvélemény-kutató
intézet éppen most készít
egy felmérést arról, hogy az
emberek hogyan reagálnának egy
Bugár vezetése alatt
létrejövő új pártra. Az
MKP jelenlegi elnöke egyébként
úgy véli, hogy elődje
"hazárdjátékot űz jó
hírnevével", mert a párt tagjai
és szimpatizánsai nem értik
lépéseit, s a
választóktól "nem erre kapott
megbízatást".
Marusiak szerint
Bugárék azért távoztak a
pártból, mert elveszítették
a tagság támogatását.
Szerinte egy új párt
megalakulásával kapcsolatban az a nagy
kérdés, hogy kinek a
pártjára állnak majd egy ilyen
helyzetben a szlovákiai magyar
választók. A politológus
megjegyezte: nem lehet ugyan kizárni, hogy egy
új párt esetleg átveszi a magyar
szavazók nagy részét, de "nem ez a
legvalószínűbb
forgatókönyv". Inkább azt tartja
reálisnak, hogy az új párt nem
kerül be a következő parlamentbe, de
csökkenti az MKP támogatói
bázisát.
Öllős
László idő előttinek tartja azt
mérlegelni, hogy egy új párt
megalakulása veszélyeztetné-e az
MKP bejutását a parlamentbe a
jövő évben esedékes parlamenti
választáson.
Meggyőződése azonban, hogy a
két fél közti párharc,
versengés már most
megkezdődött. "Pillanatnyilag elsősorban
arról van szó, hogy milyen
arányban, milyen számban fogja
Bugárékat követni az MKP
tagsága" - jelentette ki a
politológus.
Az MKP-nek jelenleg mintegy 12
ezer tagja van. Bár a szlovákiai
magyarság hivatalos létszáma az
összlakosság tíz
százaléka alá csökkent, az
európai parlamenti választáson az
MKP 11,33 százalékot szerzett.