2012.07.25. 08:56
Részvétnyilvánítás: Boros János emlékére
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség megrendüléssel és fájdalommal értesült Boros János hirtelen haláláról. Boros János a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapító tagja volt, életét és munkásságát mindvégig a közösség iránt érzett felelősség és elkötelezettség vezette.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség megrendüléssel és fájdalommal értesült Boros János hirtelen haláláról. Boros János a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapító tagja volt, életét és munkásságát mindvégig a közösség iránt érzett felelősség és elkötelezettség vezette.
Boros János 1948-ban született, a kolozsvári műszaki egyetemen szerzett oklevelet, majd a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Intézetben hitoktatói képzésen vett részt.
1993 és 1997 az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének alelnöke, 1995 és 2001 között az RMDSZ Ügyvezető Elnökségén önkormányzati főelőadó, tanácsos, az Önkormányzati főosztály helyettes alelnöke. 1996 és 2000 között az RMDSZ Önkormányzati Tanácsának titkára, 1997 és 1999 az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke 1997-től a Szövetségi Képviselők Tanácsának tagja volt. Önkormányzati képviselőként a rendszerváltást követően röviddel kezdett el dolgozni, 1992 és 2000 között a Szövetség kolozsvári városi tanácsosa, 2000 és 2008 között pedig Kolozsvár alpolgármestere volt.
Boros János nevét mindenki ismeri Kolozsvárott, hiszen ő volt az az alpolgármester, aki a legsötétebb Funar- korszakban a kincses város magyarságának érdekeit képviselte, nap mint megküzdve a gyűlölködő nacionalizmussal. Boros János úgy töltötte élete jelentős részét, hogy mindvégig a kolozsvári magyar közösség bizalmát élvezte, közvetlensége, egyenes és őszinte jelleme révén mindenki bizalommal fordult hozzá, akár a városházán, akár az utcán találkozva vele.
Boros János az Erdélyi Magyar Tudományos Műszaki Társaság és az Euréka Klub Kolozsvári Magyar Vállalkozói Egyesület alapító tagja, a Lyceum Egyesület tagja volt. Idén májusban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült. 2011 februárjától a Szent-Mihály plébánia főgondnokaként tevékenykedett.
Az erdélyi magyar közösség iránti elkötelezettsége példaértékű marad mindannyiunk számára.
Volt alpolgármesterként, munkatársként és barátként is búcsúzunk tőle.
Az RMDSZ országos vezetősége nevében őszinte részvétemet fejezem ki a gyászoló családnak.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke