2012.10.24. 10:07
Közlemény és felszólalás Varga Andrea védelmében
A napi sajtó útján megdöbbenéssel értesülhettünk arról, hogy Varga Andrea Bukarestben élő, magyarországi történészt tettlegesen bántalmazták a nyílt utcán. Arról is tudomást szerezhettünk, hogy két évvel ezelőtt ismeretlen személyek a megfélemlítés nyilvánvaló szándékával zaklatták őt.
A napi sajtó útján megdöbbenéssel értesülhettünk arról, hogy Varga Andrea Bukarestben élő, magyarországi történészt tettlegesen bántalmazták a nyílt utcán. Arról is tudomást szerezhettünk, hogy két évvel ezelőtt ismeretlen személyek a megfélemlítés nyilvánvaló szándékával zaklatták őt.
Okkal feltételezhető, hogy most, amikor a kommunizmus idején elkobzott épületek visszaszolgáltatásának kérdése ismét a figyelem középpontjába került, Varga Andrea ez ügyben végzett tevékenységének is köze van a fájdalmas esethez. Tudnivaló, hogy a történésznő – egyebek mellett – a Premontrei Rend nagyváradi ingatlanainak visszaszerzésén fáradozik.
Tőkés László európai képviselő az Európai Parlament plénumán vetette fel Varga Andrea súlyos bántalmazásának esetét, abból az alkalomból, hogy a törvényhozás éppen ma fogadta el a Polgárok Európai Évéről (2013) szóló jelentést. „Európa védje meg polgárait!” – hangoztatta felszólalásában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. (Felszólalásának szövegét mellékeljük.)
Nagyvárad, 2012. október 23.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
Felszólalás
Európa védje meg polgárait!
Múlt hét végén Varga Andrea Bukarestben élő, magyarországi történészt durván bántalmazta az utcán egy ismeretlen személy. Varga Andrea a kommunista múlt jeles kutatója, jelenleg a kommunista diktatúra idején elkobzott magyar egyházi ingatlanok restitúciójával foglalkozik. 2009-ben az Európai Bizottság romániai kirendeltségének megbízásából a kelet- és közép-európai rendszerváltozásról rendezett rangos kiállítást Bukarestben.
A Polgárok Európai Esztendejéről szóló Jelentés végszavazásán fontosnak tartom felhívni a figyelmet Varga Andrea esetére, és európai polgári mivoltában a román hatóságok, illetve az Európai Parlament védelmét kérni számára.
Európa védje meg polgárait!
Strasbourg, 2012. október 23.
Tőkés László EP-képviselő