2016.01.21. 11:47
„Szakértők” börtönben: népszerű
2013-ban kezdett „robbanásszerűen emelkedni” a börtönben írt könyvek száma. Tavaly már 340 ilyen mű született, a gyorsabb szabadulás céljából. A miniszter szerint ez mostanra „kicsúszott az ellenőrzés alól.
2013-ban kezdett „robbanásszerűen emelkedni” a börtönben írt könyvek száma. Tavaly már 340 ilyen mű született, a gyorsabb szabadulás céljából. A miniszter szerint ez mostanra „kicsúszott az ellenőrzés alól.
Ellenőrzéseket kezdett immár a miniszterelnök ellenőrző testülete is a börtönökben írt úgymond tudományos munkák miatt. Ez a testület újként csatlakozik a vizsgálatokba, és tegnap tudatta, hogy meg is kezdte a munkát az Országos Börtönigazgatóságnál (ANP). Az igazságügyi tárca közleményt is kiadott erről, amelyben jelzi: „Főleg 2014–2015-ben emelkedett meg az ilyen könyvek száma, és mivel ezekhez szükség van egy-egy egyetemi óraadó, vagy professzor ajánlására is, az ügy kivizsgálása túlmutat az igazságügyi tárca hatáskörén. Ezért a miniszterelnök ellenőrző testülete koordinálja az eljárást”.
Raluca Pruna igazságügy-miniszter egy hete tudatta, hogy javasolni fogja: a kormány sürgősségi rendelettel törölje el azt a lehetőséget, hogy minden egyes kiadott könyv után 30 nappal csökkenthető a fogva tartási idő. Ez a lehetőség amúgy 1969 óta szerepelt a törvényben, és mindig átvették, amikor a jogszabályt módosították, azaz továbbra is érvényben hagyták, a 2006-os és a 2013-as törvénymódosításokkor is. Pruna szerint 2013-ban kezdett „robbanásszerűen emelkedni” az ennek a cikkelynek az alapján írt könyvek száma. 2007–2010 között például évente csak egy ilyen mű született a romániai börtönökben, 2015-ben már 340. A miniszter szerint „az egész teljesen kicsúszott az ellenőrzés alól”.
Előzmények
Mint jeleztük, még a nagyváradi börtönben is születtek ilyen könyvek. Írt például ilyet Alin Horea Silaghi, az itteni munkaügyi hivatal egyik volt vezetője, aki korrupció miatt töltötte büntetését, legutóbb pedig Sebastian Secoşan, a fogyasztóvédelem volt helyi vezetője, aki szintén korrupció miatt került börtönbe.
Az ilyen ügyek annak kapcsán kerültek újra a figyelem középpontjába, hogy tíz napja bűnpártolás gyanújával hivatalból indított vizsgálatot a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) azoknak a börtönben írt dolgozatoknak és könyveknek az ügyében, amelyek alapján a korrupcióért rács mögé küldött elítéltek egy-egy hónappal lerövidíthetik büntetésüket. A DNA keddi bejelentését megelőzően nagy visszhangot keltett a román médiában a büntetés-végrehajtó intézetek országos igazgatóságának (ANP) összesítése, amelyből kiderült, hogy 188 elítélt – köztük több közismert korrupciós botrány jogerősen elítélt főszereplője – több mint 400 könyvet publikált az utóbbi két évben. A román törvények alapján korábban kérhetik feltételes szabadlábra helyezésüket azok az elítéltek, akik valamilyen munkát vállalnak: ez akár szellemi tevékenység – tudományos dolgozat publikálása – is lehet, amennyiben az elítélt előzetesen megszerzi egy egyetemi tanár ajánlólevelét. A DNA azt gyanítja, hogy a büntetés lerövidítését szolgáló művek egy részét valójában nem az elítéltek írták. A vádhatóság egyetemi tanárokat és könyvkiadókat gyanúsít azzal, hogy bűnpártolást követtek el, amikor az elítéltek plágiumgyanús, kétes tudományos értékű tudományos dolgozatainak megjelentetésében segédkeztek.
Szeghalmi Örs