2016.10.19. 12:03
A miniszterelnök szerint az igazságügyi miniszternek folytatnia kell tevékenységét
Tudomásul vette Dacian Cioloş kormányfő, hogy a képviselőház megszavazta a Raluca Prună igazságügyi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt, de azon az állásponton van, hogy a miniszternek folytatnia kell munkáját - nyilatkozta a kormányszóvivő.
Tudomásul vette Dacian Cioloş kormányfő, hogy a képviselőház megszavazta a Raluca Prună igazságügyi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt, de azon az állásponton van, hogy a miniszternek folytatnia kell munkáját - nyilatkozta a kormányszóvivő.
Liviu Iolu szerint a miniszterelnök úgy véli, azért hívták a Parlamentbe a tárcavezetőt, hogy tisztázza bizonyos kijeletéseit, nem pedig azért, mert érdemi kifogásaik lennének a honatyáknak Raluca Prună munkájával kapcsolatban.
"A kormányfő szerint Raluca Prunăn nem azt kérték számon, amit miniszterként tett vagy nem tett, hanem azt, amit mondott. A miniszterelnök úgy véli, hogy az egyszerű indítvány benyújtásával a képviselők tisztán akartak látni a tárcavezetőnek egy bizonyos szövegkörnyezetben tett kijelentéseivel kapcsolatban, miniszteri mandátuma és az igazságügyi tárca által felvállalt célkitűzések tekintetében azonban nem fogalmaztak meg érdemi kifogásokat. Ezért a kormányfő úgy ítéli meg, hogy a miniszternek folytatnia kell tevékenységét, a továbbiakban is az igazságügyi tárca élén kell maradnia" - fogalmaz sajtónyilatkozatában a kormányszóvivő.
A képviselőház 155 támogató szavazattal elfogadta kedden az igazságügyi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt. A képviselők közül hatvanan nem voksoltak.
A hazugság is ölhet címet viselő egyszerű indítványról múlt kedden tárgyaltak a képviselők. Az indítványban az azt benyújtó Szociáldemokrata Párt az igazságügyi tárcavezető lemondását kérte. A miniszter azon nyilatkozatát kifogásolják, amelyben azt mondta, hazudott az Emberi Jogok Európai Bíróságán, amikor a hazai fogvatartási intézetek számára kiutalt alapokról kérdezték.
AGERPRES/(RO - szerző: Doroteea PURCĂREEA, szerkesztő: Andreea ROTARU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)