2020.08.27. 13:58
Félmillió lakás felújítását tervezik Magyarországon
A lakossági szándékok szerint a következő egy évben a magyar lakásállomány csaknem 13 százalékán, mintegy 500 ezer lakáson végezhetnek fejújítást, korszerűsítést – derült ki a Masterplast támogatásával augusztusban készült GKI-felmérésből.
Forrás: Shutterstock
A GKI negyedévente végez reprezentatív felmérést a lakosság lakás-felújítási és korszerűsítési terveiről.
Az MTI-nek küldött közleményben kiemelték, a lakosság lakásfelújításokra és korszerűsítésekre vonatkozó 2020. harmadik negyedévi várakozásai a következő egy évre negyedéves és éves alapon is javultak.
A koronavírus okozta járvány és annak következményei a lakásfelújítási piacra tehát egyáltalán nem hatott negatívan, a következő egy évben a magyar háztartások csaknem 13 százaléka tervez nagyobb összeget költeni lakására.
Ha ezek a tervek megvalósulnak, akkor egy éven belül mintegy 500 ezer lakáson végezhetnek el kisebb-nagyobb munkákat – állapították meg.
A családi házak lakói körében a legerőteljesebb a felújítási szándék, ezen háztartások mintegy 16 százaléka tervez ilyen beruházást. Ezzel szemben a legkisebb korszerűsítési kedv a panellakásokban élők körében tapasztalható, alig 8 százalékuk hajlandó erre költeni. A tégla építésű társasházakban lakók tervei valahol a kettő között helyezkednek el.
A közlemény szerint
Budapesten a megkérdezett háztartások 11 százaléka, a megyeszékhelyeken és az egyéb városokban 13-13 százaléka készül felújításra.
A községekben valamivel magasabb, 16 százalékos a felújítási szándék, esetükben vélhetően a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) év elejétől hatályos szabályai jelentenek ösztönző erőt.
A felmérésből kiderül, hogy Magyarország régiói közül a közép-magyarországiban, a közép- és nyugat-dunántúliban valamint a dél-alföldiben várható az országos átlagot meghaladó felújítási-korszerűsítési tevékenység.
Borítókép: illusztráció