Pénzügy

2020.12.01. 07:42

A járvány ellenére is fennmarad a bérek erős dinamikája

A bérek emelkedése lényegében fenntartja a vírusjárvány előtti erős dinamikát – állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akiket már erősen foglalkoztat a jövő évi bértárgyalások kimenetele.

Forrás: Shutterstock

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott jelentése szerint szeptemberben a bruttó átlagkereset 8,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, január-szeptemberben a 9,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője az MTI-nek megküldött kommentárjában megállapította: a bruttó bérek szeptemberben is megközelítőleg tartották a vírus előtti dinamikát. A továbbra is megszokott módon üzemelő szektorokban, a munkahelyüket megtartók esetében pedig továbbra is erőteljes a bérdinamika. A jelenlegi folyamatok alapján a Takarékbank szakértőinek várakozása szerint

10 százalék körüli lesz az idei éves dinamika, jövőre pedig 8,5 százalék körüli növekedés a várakozásuk, de ezt a zajló minimálbértárgyalások jelentősen befolyásolhatják még.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint továbbra is rendkívül magas a bérdinamika Magyarországon. Összességében nem látszik nagy változás a bérezési folyamatokban, továbbra is az év eleji vállalati bérdinamika, az összetételhatás és az év közbeni állami bérrendezések mozgatják a mutatót.

Előre tekintve most a legfontosabb kérdés, hogy vajon sikerül-e a feleknek megállapodni a jövő évi minimálbérben.

Feszültséget szülhet a korábbi bérmegállapodásban foglalt 6 százalékos reálbérnövekedés is, amely egy ilyen válság hatására kevésbé tűnik reális elvárásnak. Komoly feszültséget szülhet még az is, hogy ezek az ajánlások és megállapodások nem veszik figyelembe azt sem, hogy az egyes ágazatok eltérő mértékben viselik a válság terheit.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője is azt emelte ki, hogy a keresetek növekedése szeptember az előző havitól csak minimális mértékben maradt el. Fontosnak tartotta ugyanakkor megjegyezni, hogy a keresetek számításánál a teljes munkaidősök keresetét veszik figyelembe, ami felfelé torzítja a statisztikát, tekintettel arra, hogy a foglalkoztatás leginkább az átlagosnál alacsonyabb bejelentett jövedelmet biztosító szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazatban csökkent, illetve hogy inkább az alacsonyabb végzettségű, alacsonyabb termelékenységű munkaerőt sújtották a leépítések vagy a részmunkaidős foglalkoztatás. Ez a hatás ugyanakkor szeptemberben az augusztusinál alacsonyabb lehetett, hiszen az állami szférában és az 5 főnél nagyobb vállalkozásoknál foglalkoztatottak aránya már kevésbé maradt el az egy évvel korábbitól, mint korábban.

A következő hónap nagyban meghatározza majd a 2021-es bérfolyamatok alakulását, hiszen meg kell állapodni a minimálbér és a garantált bérminimum 2021-es emelésének mértékéről.

A jelen gazdasági helyzetben az elmúlt években megszokott mértékű, jelentős emelés nem várható, de fontos cél, hogy az emelés mértéke legalább az inflációt elérje, vagy meghaladja, valamint hogy a vállalatok is ki tudják gazdálkodni.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője rámutatott: a béremelkedés a minimálbér és a garantált bérminimum év eleji emelésének köszönhető elsősorban, de szerepet játszik benne az egészségügyi dolgozóknak év közepén adott jutalom is. Kiemelte: a korábbi években a munkaerőhiány eredményeként béremelési kényszerben voltak a cégek, ám a járvány nyomán leépítések történtek. A különböző szektorokat eltérően érintették az elbocsátások. A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazatban a járványhatás miatt 17 százalékkal csökkent az alkalmazottak száma. A feldolgozóiparban 5 százalékos létszámcsökkenés következett be. Akad azonban olyan ágazat is mégpedig az információ, kommunikáció , ahol az egy évvel korábbihoz képest több mint 5 százalékkal több ember volt alkalmazásban az év első kilenc hónapjában.

Egyelőre nehéz megmondani, hogy jövőre milyen tempóban emelkednek a bérek, ez nagyrészt a minimálbér-tárgyalásoktól függ folytatta az elemző.

A mostani kilátások szerint jövőre 5 százalék alatti béremelkedés várható.

A fő kérdés, hogy 2021-ben a bérdinamika meghaladja-e a várhatóan valamivel 3 százalék feletti inflációt tette hozzá a szakember. A mostani helyzetben valószínűsíthető, hogy a reálbérek az idei több mint 6 százalékos növekedéshez képest jóval visszafogottabb emelkedést mutatnak majd jövőre.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában