Biztató jelek

2025.01.27. 18:13

Csúcson a lakossági hitelpiac

Az erős növekedésben meghatározó szerep jutott a támogatott hiteleknek is.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A lakossági hitelpiac fokozatos élénkülését jól szemlélteti, hogy miközben 2023 januárjában még nem egészen százmilliárd forintnyi új lakáscélú és fogyasztáshitel-szerződést kötöttek a hazai pénzügyi szolgáltatók, 2024 novemberében már 230 milliárd körül járt a havi volumen – sőt, a nyár közepén és szeptemberben 260 milliárd forint környékén mozgott - írta a Világgazdaság.

 

A havi szerződéses összeg fokozatos emelkedése pedig szinte minden, a lakossági hitelpiacon meghatározónak tekinthető terméknél látható: ez alól csak a babaváró kölcsön egyértelmű kivétel, ahol a volumen a korábbi években megszokottnál alacsonyabb szinten stabilizálódott.

A jegybank adatai szerint az igazán látványos bővülést a lakáshiteleknél hozta 2024: az év első tizenegy hónapjában 1234,6 milliárd forintnyi új szerződést kötöttek az ügyfelek és a bankok, ami majdnem a két és félszerese volt az egy évvel korábbi 531,4 milliárdnak.

A bődületes mértékű emelkedéshez persze a lakossági hitelpiac 2023-as látványos megtorpanása is kellett, amelyet jelentős részben a piaci kamatok emelkedése okozott. 

Ám alacsony bázis ide vagy oda, a lakáshitelpiac 2024-es számai rendkívül impozánsnak mondhatók: olyannyira, hogy a november végéig tartó időszak adatai alapján már borítékolható az új éves rekord a piacon, hiszen a most érvényes – egyébként 2021-ben beállított – 1303 milliárd forint körüli rekord megdöntéséhez decemberre nem egészen 70 milliárd forintnyi új lakáshitel-szerződést kell kimutatnia február elején esedékes év végi statisztikáiban az MNB-nek.

A teljes cikkért KATTINTSON.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában