Elismerés

2024.01.27. 22:30

Lukács Sándor vehette át az idei Páger Antal-színészdíjat Makón

Lukács Sándor vehette át az idei Páger Antal-színészdíjat, a makói önkormányzat elismerését szombaton a település Hagymaházában.

Lukács Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

A díjat Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP), Makó polgármestere adta át.

A helyi képviselő-testület - civil kezdeményezésre - 2001-ben döntött az elismerés alapításáról. A díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése szerint a leghűségesebb a makói születésű Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség.

Az elismerést - a pandémia miatt elrendelt korlátozások időszakát leszámítva - hagyományosan Páger Antal születésnapjához, január 29-hez közeli napon adják át a makói Hagymaházban. Az ünnepségen a díjazott az oklevél mellett Páger Antal, "Téni bácsi" - a Vígszínháztól, nyolcvanéves korában kapott - arany pecsétgyűrűjének pontos mását kapja.

Lukács Sándor az elismerést átvéve úgy fogalmazott, több mint ötven éve a pályán lévő művészként egyre inkább úgy érzi, a színészet, ahogy az ember halad a korral előre, egyre inkább jellem kérdése. A fiatalság múltával a lelki tapasztalat marad, amit pályája során a művész összegyűjt.

A színésznek nyitott szemmel kell élnie, a gyermeki kíváncsiságot a haláláig megtartva. Csak úgy lehet újabb és újabb jellemeket hitelesen megformálni, ha a színésznek van róluk külső és belső képe - mondta.

A színművész felidézte, Kútvölgyi Erzsébettel együtt az 1970-es évek elején még Várkonyi Zoltán szerződtette a Vígszínházhoz. A társulat egyik, ha nem a legkiválóbb tagja Páger Antal volt. Tüneményes modorával, lebilincselő közvetlenségével, segítő szándékával, ízlésével mindenki számára impulzust adott - tette hozzá.

Lukács Sándor 1947. július 21-én Miskolcon született, és 16 éves koráig a borsodi városban élt. Akkor Budapestre költözött, és érettségi után a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett. Negyedik "nekifutásra" vették fel, addig a Thália Színházban segédszínész, majd a Nemzeti Színház stúdiósa volt.

A főiskolán 1972-ben kapott diplomát, azután a Vígszínházhoz szerződött, amelynek azóta is tagja. Első főszerepe a Kapás Dezső rendezte Don Juan volt, szerepelt a hetvenes évek két nagy sikerdarabjában is (Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, Harmincéves vagyok). Az évek során klasszikus és modern drámákban, vígjátékokban - nagy államférfiakat vagy épp gaz csábítókat megformálva - egyaránt hiteles alakítást nyújtott. A díjátadó előtt A két pápa című darabban láthatta a makói közönség.

Számos filmben szerepelt, ilyen volt a Madárkák, a 141 perc a befejezetlen mondatból, a Mephisto, a Kreutzer szonáta, A Hídember. Népszerűségét főként a tévéfilmeknek köszönheti. A legkülönfélébb műfajú szerepeket alakított a drámai hőstől az operett-bonvivánig, olyan történelmi alakokat formált meg, mint Mátyás király, Napóleon, Rubens, Petőfi Sándor.

Több hangoskönyv, köztük Márai Sándor műve, A gyertyák csonkig égnek szólal meg előadásában. Gyönyörű orgánumát számos szinkronszerepben is hallhattuk; ő volt Alain Delon magyar hangja, még a Paroles, Paroles című világslágerben is.

Lukács Sándor életének a költészet ugyanúgy része, mint a színészet. Első versét kilencéves korában írta, első verskötete 1985-ben jelent meg. Önálló estjein - az országot járva - saját költeményeit is megszólaltatja.

Munkásságát számos díjjal elismerték, Kossuth-díjjal 2016-ban tüntették ki a közönség, a szakma és a kritika által is nagyra értékelt művészete, illetve színházi, filmes és televíziós szerepeiben egyaránt mesteri, kivételes kreativitását és temperamentumát tükröző játéka, páratlanul sikeres művészi pályafutása elismeréseként.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!