Színpad

2025.01.05. 16:25

Mága Zoltán koncertjén megvalósult a valódi „Eurovízió”

A művész újévet köszöntő gálakoncertjén még soha ennyi vendég nem lépett színpadra, így az eseményt szinte egy Eurovíziós Dalfesztivállá varázsolták át.

Mága Zoltán

A Papp László Budapest Sportarénában dupla telt házzal, mintegy 26 ezer fős közönség előtt, az Együtt vagyunk Európa jelmondat szellemében, az Európai Unió 27 tagállamát képviselő művészek és Magyarország ismert színészeinek közreműködésével megvalósult Mága Zoltán ünnepi gálája, bizonyítva, hogy a művészet egyetemes nyelvként képes áthidalni politikai határokat, összekötve embereket és nemzeteket szerte a világon - írta a Magyar Nemzet.

Mága Zoltán

A gálakoncert csúcspontjaként a koncerten a EU valamennyi tagállamából érkezett művészek a béke fohászaként közösen énekelték el a négy Grammy-díjat kapott, a segítségnyújtás himnuszaként éppen negyven évvel ezelőtt született, ma már emblematikussá vált We are the world című számot.

Mága Zoltán a 2025-ös évet köszöntő délutáni koncertjét a rendvédelmi és egészségügyi dolgozóknak, a tanároknak, a szociális és gyermekjóléti intézmények munkatársainak rendezte, mert mint fogalmazott, 

ők valóban sokat tesznek áldozatos munkájukkal a jelenért és a jövőért.

Az idei hangversenyen is átadták a koncert Gáladíját, amelyet a Nemzet Színésze, Hegedűs D. Géza és a Kossuth-díjas producer, zeneszerző, Leslie Mándoki kapott, valamint a hagyomány folytatásaként a Pro Caritate-díjjal is kitüntetett Mága Zoltán a Baptista Szeretetszolgálatnak adott át hárommillió forint támogatást az újévi koncertjének bevételéből. 

A teljes cikkért KATTINTSON.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!