Járvány

2020.10.19. 13:30

MNASZ-elnök: Magyarország ismét bizonyított

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint az elmúlt hétvégén rendezett Super Racing Festival lebonyolításával a magyar sportszakma és a Hungaroring stábja ismét bebizonyította, hogy nehéz körülmények között is lehet rá számítani.

A sportvezető azt mondta, bár mindenkit negatívan érintett, hogy a koronavírus-járvány miatt nem lehetett nézők előtt megrendezni a túraaautó-világkupa (WTCR) és a gyorsasági kamion Európa-bajnokság magyarországi fordulóját, az esemény így is sikeresnek tekinthető.

„Az MNASZ sportbírói és sportszakmai stábja, valamint a Hungaroring munkatársai is jelesre vizsgáztak ezen a rendezvényen, ezt a nemzetközi szövetség, a FIA megfigyelőinek visszajelzései is megerősítették”

- nyilatkozta Oláh Gyárfás. Kiemelte: a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert és a Révész Truck Racing Team három futamgyőzelmének köszönhetően a pályán is születtek magyar sikerek.

„Természetesen mindannyiunk számára sokkal nagyobb élmény lett volna, ha Norbi a helyszínen lévő hazai szurkolókkal együtt is meg tudja ünnepelni ezeket a győzelmeket, de sajnos ebben megakadályozták a Hungaroringet a járvánnyal összefüggésben lévő előírások és ajánlások” – mondta az MNASZ elnöke, aki a WTCR-ben szereplő magyar csapatot, a Zengő Motorsportot is kiemelte.

„Úgy gondolom, hogy Zengő Zoltán ismét megtalált egy magyar tehetséget, ráadásul kiváló versenyautót raktak össze erre a szezonra, ezekből az alapokból tovább lehet építkezni” – utalt Oláh Gyárfás Boldizs Bencére, aki pályafutása negyedik WTCR-hétvégéjén vett részt Mogyoródon, és a második futamot a pole pozícióból kezdhette meg, hetedik helyezésével pedig pályafutása eddigi legjobb túraautó-világkupás eredményét érte el.

A Hungaroringen négy futamból háromszor győztes Kiss Norbert „szürreálisnak” nevezte a körülményeket, és azt mondta, remek sikereket értek el a mogyoródi pályán, mellyel az összetett pontversenyben átvette a vezetést, az üres lelátók látványa azonban az eredményhirdetéskor megdöbbentette.

„Normál esetben, amikor felmegyek a dobogóra, akkor egy tömeget szoktam magam előtt látni, most egészen furcsa volt, hogy a csapatom tagjain kívül senki nem volt ott”

- mondta a 35 éves versenyző, és hozzátette, a koronavírus-járvány egészen új körülményeket teremtett a sportágban.

A kamion Eb a tervek szerint november közepén zárul Spanyolországban, míg a WTCR módosított versenynaptárából két forduló van hátra. A következőt két hét múlva rendezik, szintén Spanyolországban.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában