Willi Orbán, a referencia

Oda-vissza vertük az angolokat, a németekre a hazai döntetlen után rápirítottunk Lipcsében, s noha az olaszoktól mindkétszer kikaptunk, velük szemben sem játszottunk alárendelt szerepet. Folytathatnám a sort a tavaly nyáron az Európa-bajnokságon vívott mérkőzésekkel, de persze nem az a cél, hogy felmondjam, sokadszorra is megismételjem, amit mindenki pontosan tud. A lényegre összpontosítanék: dicsőség ebben a magyar válogatottban játszani, öröm és büszkeség ennek a csapatnak drukkolni.

S akkor ugorjunk egyet az időben! Ne is nagyot, történelmi léptékben egészen kicsit, csupán négy évet. 2018. november 15-én a Nemzetek Ligája C osztályában hazai pályán 2–0-ra legyőztük Észt­országot. Ez volt hazai pályán Willi Orbán első mérkőzése a magyar válogatottban. Bevallom, megkönnyebbültem, amikor a kezdőcsapatban megláttam a nevét, sőt már néhány nappal előbb, amikor befutott Telkibe, az edzőtáborba. Egy hónappal korábban, az athéni vereség, majd a tallinni döntetlen után kicsit tartottam tőle, hogy nem látjuk többet. Hogy udvariasan a szövetség, a kapitány értésére adja, bocs, eltévesztettem, inkább mégse, sok sikert a jövőben. Merthogy a C osztály, az athéni vergődés, a tallinni bénázás nem Willi Orbán szintje. Addig ígérhettek neki fűt-fát, de azon a két meccsen pontosan megmutatkoztak a magyar válogatott korlátai. Akkor, októberben nemhogy az Eb, a B divízió is elérhetetlen messzeségbe került. Ezt érezték a szurkolók is. Azt is érdemes felidézni, hogy az észtek elleni hazai találkozóra csupán nyolcezer drukker látogatott ki a Groupama Arénába, s két nappal később a finnek elleni, ugyancsak 2–0-s sikert is csupán tízezren látták a helyszínen.

Hol voltunk akkor kétszázezres jegyigényléstől, az A osztálytól, az angolok és a németek megleckéztetésétől!

 Ezt mindenki tudja. Amikor az érdemeket próbáljuk meg kiporciózni, akkor a legtöbben és legtöbbet Marco Rossit és Szalai Ádámot emlegetik. Nem alaptalanul, természetesen. Én harmadikként mindenképpen Willi Orbánt mondanám. Nem csupán azért, mert kitűnő labdarúgó. (Ezúton is köszönet a németeknek, hogy lemondtak róla a válogatottnál, pedig, mondjuk, a szintén magyar felmenőkkel bíró Sülével összehasonlítva nem is kérdéses, hogy a mi Willink jobb játékos.)

Willi Orbán referencia. Loic Negónak, Callum Stylesnak és Kerkez Milosnak is. Hogy ha van magyar kötődés, nem ciki a magyar válogatottat választani. Ellenkezőleg, itt olyan élményben részesülhet egy játékos, amit a rideg profi világban aligha kaphat meg.